.jpg)
Az eljárások számában az emelkedés mértéke jóval alacsonyabb, mint 2006-ban volt, illetve éves megoszlása (a negyedéves adatsorokat figyelembe véve) igen eltérő képet mutat - állapítják meg az összegzés készítői.
2007 III. és IV. negyedévében az előző év hasonló időszakaihoz képest csökkent, illetve alig változott a közzétett új eljárások száma. Ez az oka annak, hogy míg 2006-ban 2005-höz képest az emelkedés több mint 15 százalékos volt, 2007 végére ez 4,5 százalékra mérséklődött.
Az összesítés készítői szerint a fizetőképesség és a fizetőkészség az elmúlt időszakban sem javult. A 2006-ban bevezetett törvénymódosítás a kényszerhitelezők számára egyszerűbbé tette ugyan a fizetésképtelenségi eljárások kezdeményezését, de azokban az esetekben, amikor a bíróság a fizetésképtelenséget kimondta, már csak igen alacsony arányban jutnak hozzá követeléseikhez a hitelezők.
A vállalkozások - felismerve, hogy ez kétélű fegyver - egyre kisebb arányban élnek a felszámolási eljárás kezdeményezésével követeléseik érvényesítésére. Nagyobb gondot fordítanak a kétes kintlevőségek keletkezésének megelőzésére, hitelezési kockázataik csökkentésére.
Zuhanás az építkezéseken: azért van még remény
Érdektelenség a köbön: kockázatmenedzsment, mi az?
MTI