Csökkent a búza ára az orosz exportkorlátozás feloldásának hírére
Európában csökkent a búza ára arra a hírre, hogy Oroszországban megszűnik a gabonaexport tilalma.
A meghatározó párizsi gabonatőzsdén több mint hét euróval, azaz három százalékot meghaladó mértékben 243 euróra esett egy tonna búza ára.
Vlagyimir Putyin a hétvégén jelentette be, hogy július elsejével visszavonja a tavaly augusztusban elrendelt gabonaexport-tilalmat. Tavaly a hosszú aszály miatt 37 százalékkal kevesebb gabona termett az előző évinél: a 2009-ben betakarított 97 millió tonna helyett mindössze 61 millió tonnát tett ki a termés.
A 2009. évi termés mintegy 25 százalékát adta el külföldre Oroszország, de a terméskiesés miatt elsősorban a belföldi piac ellátását kívánták biztosítani. Ehhez mintegy 80 millió tonna szükséges. A hiányt az előző évben felhalmozott tartalékokból fedezték.
Oroszország a világ harmadik legnagyobb gabonatermelője, és ugyancsak a harmadik helyen áll a gabonát exportáló országok között, így az embargó jelentősen felhajtotta a világpiaci árakat. Egyes megfigyelők szerint ennek a drágulásnak is része volt az arab országokban lezajlott zavargásokban.
Az orosz gabonaszövetség elnökének hétfőn ismertetett előrejelzése szerint Oroszország az idén 15-20 millió tonna gabonát exportálhat abban az esetben, ha az idei termés eléri a 85-90 millió tonnát.
MTI
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




