
A sárga bőr kialakulásáért felelős gének világszerte sok milliárd háziszárnyasban jelen vannak. Darwin háziállatokkal kapcsolatos tanulmányai kulcsfontosságúak voltak az evolúciós elmélete kialakításában. Ironikus, hogy Darwin azt hitte, a kutyák több faj kereszteződéseként jöttek létre, míg a csirkék egyetlen vadon élő fajtól származnak, miközben az igazság - úgy tűnik - ezzel éppen ellentétes - mondják a kutatók.
Az vagy, amit megeszel - így lehetne röviden magyarázatot adni a csirkék lábának sárga színére. Minél több sárga karotin van az eleségben, annál sárgább lesz az állatok lába. A kutatók által most azonosított gén egy olyan enzim termeléséért felelős, amely a karotint lebontja, és A vitaminná alakítja. Ez a gén "le van tiltva" a bőrszövetekben, de teljes mértékben aktív a sárga lábú csirkék többi szövetében.Ez azt jelenti, hogy a sárga karotin ezen állatok esetében a bőrben raktározódik, mivel a lebontásért felelős gén itt nem működik. Ezt a mutációnak tehát egy olyan speciális változata eredményezte, amely a genetikai kódot nem érintette, a működés szabályozását viszont igen.
A kutatás vezetője, Laif Andersson professzor szerint az eredmények egyértelműen rámutatnak a szabályozási mutáció fontosságára az evolúciós folyamatok alakulásában. "Azt azonban nem tudjuk, miért pont az ezzel a jellegzetességgel bíró fajt kezdték tenyészteni az emberek. Talán a sárgább lábú csirkék egészségesebbnek vagy szaporábbnak tűntek más baromfiknál, vagy egyszerűen csak jobban tetszettek az embereknek."
A tudósok szerint a most felfedezett gén magyarázatot adhat a flamingók rószaszínű bőrére, számos ragadozómadár lábának sárga színére, vagy a lazac húsának vörös színére - ezek a tulajdonságok ugyanis mind a karotinhoz köthetőek. A karotin egy bizonyos fokig az emberek bőrének színét is befolyásolhatja.
Ön is lehet cukorbeteg: a pontszámából kiderül
Bizarr lényeket találtak a Déli-sarknál
Ha félti a máját, ne egyen gyorsétteremben
Egy lapka lehet az állatok "megváltója"
Így még nem láttunk gorillát szexelni
Készítse a szúnyogirtót: rovarinvázió jöhet
LiveScience