1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Félidejéhez ért a kampány. Aki november végéig felmondta jelenlegi biztosítójánál kötelezőjét, egészen december 31-ig újrakötheti a számára legkedvezőbb ajánlatot kínáló társaságnál (x)
Félidőhöz ért kötelező felelősségbiztosítások idei kampányának időszaka. Aki november végéig felmondta jelenlegi biztosítójánál kötelezőjét, egészen december 31-ig újrakötheti a számára legkedvezőbb ajánlatot kínáló társaságnál.

Mit tehet, ha már felmondta aktuális kötelező biztosítását, de még nem kötött szerződést a következő évre?

A döntés meghozatalakor a biztosítás díján kívül érdemes figyelembe venni az egyes társaságok által kínált szolgáltatásokat, elsősorban az ügyfélszolgálat színvonalát. Tapasztalatok szerint ugyanis e szolgáltatásban mutatkoznak a legnagyobb különbségek az egyes társaságok között.

A Genertel Telecenter (06 80 30 40 50) például a hét minden napján, a nap 24 órájában várja az érdeklődők és biztosítást kötni szándékozók hívását. A cég honlapján (www.genertel.hu) keresztül lehetőség nyílik online ügyintézésre, legyen szó kárbejelentésről, bizonylatkérésről vagy szerződés módosításról.

A tavalyi becslések alapján cca. 500 ezren váltottak biztosítót a kötelező kampány során, egyharmaduk az online biztosításközvetítők segítségével. Szakértői vélemények szerint idén növekedett az internetes portálok részesedése, azonban ennek mértékéről jelenleg még nem állnak rendelkezésre pontos információk. Egyes vélemények szerint a biztosítót váltók száma valójában nem emelkedett, csupán a számos online kedvezmény okán sokan e csatornát választották szerződésük megkötésére. A legtöbb szakértő azonban úgy látja, nem csupán a váltók száma nőttt idén, de az internetes csatorna részesedére is 40% feletti részesedést ért el.

A Genertel kötelező felelősségbiztosítását október 30 és december 3 között több mint 70.000 ügyfél választotta, a sajtó joggal aposztrofálja a biztosítót a kötelező szezon nagy nyerteseként. Az eltelt néhány hétben a Genertel díjait több mint 4.000.000 alkalommal számolták ki, hasonlították össze konkurens ajánlatokkal, ezért is nagy eredmény, hogy a biztosítót váltók ily nagy százaléka választotta az új biztosítót.

A Nyugat-Európában már jól működő direktbiztosítói modell a jelek szerint hazánkban is sikerre számíthat: a magyar piac éretté vált a korszerű technológiák nyújtotta előnyök kihasználására. A Genertelnél kifejtették, a kedvező fogadtatás megerősítette a cég vezetését abban, hogy jó úton jár, a 2008-ban bevezetendő casco, lakás, utas és balesetbiztosítás szolgáltatásai is bizonyára kelendőek lesznek.

(x)
Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG