Deficit-figyelmeztetést kaphatnak a lengyeleknek
A bizottság ugyanis úgy látja, hogy Lengyelország képes lenne a deficitet a GDP 3 százalékának megfelelő értékre csökkenteni, megfelelve a maastrichti kritériumoknak. Tavaly a GDP-arányos lengyel deficit 3,8 százalékos volt.
A bizottság brüsszeli értesülések szerint a jövő héten küldene ajánlást Varsónak a deficitcsökkentésre vonatkozó lépések felgyorsítását és fenntarthatóságát sürgetve, mivel az előrejelzések szerint a jövő évi deficit is 3 százalék felett alakulna, elérné a 3,2 százalékot.
Brüsszel az új kormánytól azonnali hatállyal egy friss deficitcsökkentési program előterjesztését is várná. Annál is inkább, mert az idei évre vonatkozó csökkentés sem a várakozások szerint megy végbe, elsősorban annak köszönhetően javul az államháztartásnak a GDP-hez viszonyított aránya, hogy a GDP igen ütemesen, 6,5 százalékkal nő, ám eközben a kiadások is növekednek és a kormányzati tervek szerint növekednének jövőre is, miközben a gazdasági növekedés 5,6 százalék körüli ütemre lassul.
Egy hónappal ezelőtt Zyta Gilowska akkori lengyel pénzügyminiszter bejelentette, hogy Lengyelország még az idén teljesíti az euróbevezetéshez szükséges feltételeket, két évvel korábban az eddig tervezettnél.
Az előző kormány által jóváhagyott felülvizsgált konvergenciaterv szerint az idei GDP arányos államháztartási hiány 3 százalék lenne, azaz Lengyelország e téren (is) teljesítené az eurózónához történő csatlakozás feltételét. A módosított kormányterv szerint jövőre az államháztartási deficit 3 százalékon stabilizálódna, majd 2009-ben 2,8 százalékra, 2010-ben 2,5 százalékra csökken.
Lengyelország korábbi, januárban ismertetett konvergenciaprogramja azzal számolt, hogy idén a deficit 3,4 százalék, jövőre 3,1 százalék, 2009-ben 2,9 százalék lesz.
Megdöglött a Pannon Puma: 1 százalékos GDP-bővülés
Csökkent a PKN Orlen profitja
Külföldön is hazájuk GDP-jét növelik a lengyelek
MTI