1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Demszky Gábor főpolgármester még ebben az évben 18,5 milliárd forint plusz állami forrást sürgetett a BKV számára hétfői sajtótájékoztatóján; tudatta, hogy Antal Attila BKV-vezérigazgató nem kap 60 milliós végkielégítést, mert semmisnek tekintik a vele kötött menedzserszerződést.

Az önkormányzat nem tudja tovább növelni a BKV-nak nyújtott támogatását, a vállalat pedig az utasok biztonságának veszélyeztetése nélkül nem tud többet megtakarítani - mondta.

Demszky Gábor kijelentette: a BKV szakszervezetei által szervezett sztrájkot nagyon rossz eszköznek tartja, mivel azzal nem a BKV-t és a fővárosi önkormányzatot, hanem a cég tulajdonosait, a budapesti polgárokat sújtották. Paradox módon a félnapos sztrájk 80 millió forintos megtakarítást hoz a cégnek, egyidejűleg pedig - számításaik szerint - óránként egymilliárd forint kárt okoz a hazai gazdaságnak.

Demszky Gábor megerősítette a múlt pénteken a városvezetés által a pénzügy-, a gazdasági és a kancelláriaminiszterhez írt levélben foglaltakat, amelyben érvek sokaságával támasztották alá, hogy az önkormányzat és a BKV már nem képes több forrást előteremteni a cég működéséhez, az állam viszont hozhatna olyan döntéseket, amelyekkel segíthetné a cég működési hatékonyságát.  Példaként említette a normatív támogatás, a tanuló-nyugdíjas jegyár-kiegészítés inflációnak megfelelő  emelését, a gázolaj jövedéki adójának visszatérítését és az olcsóbb áramvásárlási lehetőséget.

A sztrájk kapcsán a főpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy ennek nincs klasszikus munkajogi tartalma. Emlékeztetett rá, hogy idén 7,5 százalékkal, az elmúlt öt évben 61 százalékkal nőtt a BKV-dolgozók bére, s ez tavaly már 27 százalékkal haladta meg a nemzetgazdasági átlagbért. Utalva arra, hogy a cégvezetés nem tervez elbocsátásokat, közölte, hogy a társaság vezetése a bírósághoz fordult a sztrájk jogszerűtlenségének megállapítására. A főpolgármester egyidejűleg elismerte, hogy a szakszervezetek a sztrájkkal olyan dologért is síkra szálltak, amelyért a főváros 15 éve küzd. Azért, hogy a valós költségeket vegye figyelembe a cég állami támogatása. Hozzátette, hogy a cég finanszírozásából az állam 1990 után fokozatosan kiszállt, s abban csak 2002 után vett részt, de három éve változatlan a támogatás mértéke.

A főpolgármester cáfolta azokat az ellenzéki vádakat, hogy az önkormányzat nem támogatja a BKV-t. Elmondta, hogy 2003-2008 között 264 milliárd forinttal támogatták a céget az állammal együtt. Ennek az összegnek csaknem a 60 százalékát a főváros fizette. Cáfolta azt is, hogy az önkormányzat csak presztízsberuházásokra költ. Rámutatott, hogy az elöregedett járművek cseréje, a pályafelújítás és a többi beruházás, amelyekről többnyire egyhangúan döntött a Fővárosi Közgyűlés, egyaránt elengedhetetlen a BKV működéséhez. Megjegyezte, hogy a főváros a 4-es metrótól teljesen függetlenül 2003 óta csaknem 100 milliárd forintot költött a BKV beruházásaira. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyre drágább jegyárak is csak kisebb részét fedezik a BKV kiadásainak. A bér- és az energiaköltségek ugyanis ennél jobban növekednek, miközben az állami támogatás reálértéken csökken.

A főpolgármester Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) helyettesével együtt kitért arra is, ha a cégnél múlt év eleje óta nem hajtottak végre hatékonyságjavító intézkedéseket, a társaság üzemi vesztesége idén 11,5 milliárd forinttal rosszabb lenne.

Az MTI információi szerint a BKV üzleti előterve rögzíti, hogy tavaly mínusz 14,2 milliárd, egy évvel korábban mínusz 8,5 milliárd forint volt a cég üzleti eredménye. Az idei tarifaemelés és a stabilizációs program nélkül 22 milliárd forint lenne a cég vesztesége. A cég pénzügyi adóssága tavaly 4 milliárd forinttal nőtt, s mostanra több mint 75 milliárd forint, bankhitelei és kölcsönei pedig hasonló mértékben emelkedve meghaladták a 67 milliárd forintot.

Demszky Gábor kérdésekre megerősítette, hogy egy témában, az állami támogatás mértékének alacsonyságában egyetértenek a szakszervezetekkel, azt azonban cáfolta, hogy emiatt egyeztettek volna velük a sztrájkról.

A főpolgármester közölte, hogy jogi szakértőivel együtt azon a véleményen van, hogy semmis az Antal Attila vezérigazgatóval kötött menedzserszerződés. "Nem lesz szó és nem lehet szó 60 millió forintos végkielégítésről" - szögezte le. Antal Attilának ennél sokkal kevesebb pénz jár - tette hozzá. Rámutatott, azzal, hogy a BKV busztenderét leállította, nem érte veszteség a céget. "Ennek következtében Antal Attila lemondott. Gondolhatja, hogy van némi összefüggés a két ügy között" - jegyezte meg egy kérdésre válaszolva.

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a városvezetés teszi a dolgát, "lemondatja a vezérigazgatót akkor, amikor egy olyan homályos körülmények között készült és megvalósított busztendert valósít meg, amellyel nem ért egyet". Emellett vizsgálatot kezdeményeztek, miután tudomást szereztek arról, hogy a BKV különböző cégekkel, például az AAM Kft.-vel tanácsadói szerződéseket kötött öt évre előre, igen magas keretösszeggel - jegyezte meg.

A tájékoztatót követően Demszky Gábor visszautazott Szarajevóba, ahol folytatja múlt héten pénteken megkezdett programját.

Kell pár óra, míg helyreáll a fővárosi forgalom
Ha sztrájk lesz, a káosz is jön
4 milliárdot spórol a BKV - jön a ritkítás
Nullától százig: mennyi elég a BKV-ból?
Még egy lépéssel közelebb a BKV-sztrájkhoz
MÁV-VDSZSZ: totális befeszülés

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG