.jpg)
Hübner méltatta azt is, hogy tavaly sikerült elfogadni a 98 százalékát azoknak az úgynevezett operatív programoknak, nemzeti fejlesztési terveknek, amelyek alapján a támogatások felhasználása a 2007-2013 költségvetési időszakban történik. Összesen 400 több programról van szó. Hét év alatt az unióban összesen 347 milliárd eurónyi fejlesztést hajtanak végre brüsszeli adat szerint. Hétmilliárd eurónyit már tavaly kifizetett az unió.
Tavaly összesen 41 milliárd eurónyi kifizetést foganatosított az EU ebből a büdzséből, 8 milliárddal többet az előző évinél.
A 2000-2006 közötti felhasználási ráta 62 és 91 százalék között ingadozott: legkisebb aránnyal Ciprus, legnagyobbal Írország büszkélkedhet. Az új tagállamok mutatója 62-82 százalék között változott.
Magyarország kedvező mutatója nem számít meglepetésnek. Hübner már év elején bejelentette, hogy Magyarország az első helyen áll az új tagországok között az uniós pénzek felhasználásában.
Danuta Hübner arra szólította fel a tagállamokat, hogy használják ki a lendületet, és ültessék át a gyakorlatba az ambiciózus gazdasági növekedési, versenyképességi és foglalkoztatási célokat.
Délkelet-Európa nyújtja a legalacsonyabb teljesítményt
Az EU 15 legalacsonyabb gazdasági teljesítményt nyújtó régiója mind Bulgária, Lengyelország és Románia területére esik. Az Eurostat Luxemburgban nyilvánosságra hozott egy lakosra jutó GDP alapján készített összevetése szerint a sereghajtó Románia észak-keleti térsége - az EU átlagának mindössze 24 százalékával -, valamint két bulgáriai régió.
Az uniós átlag 75 százaléka alatt 69 régió teljesít, ebből tizenöt Lengyelországban, nyolc Romániában, hét Csehországban, valamint hat-hat Bulgáriában, Görögországban és Magyarországon található. Ebben a csoportban egyetlen németországi régió szerepel, Északkelet-Brandenburg 74,2 százalékos teljesítménnyel. (Magyarországról ezen átlagot csak a hetedik régió, a Közép-Magyarország régió haladja meg).
Németország 2005-ben az uniós átlag 115 százalékát teljesítette. Hamburg a maga 202 százalékával a negyedik legjobb helyezéssel büszkélkedhet az Unióban. Az élcsapatot London 303 százalékkal, Luxemburg 264 százalékkal és Brüsszel 241 százalékkal alkotja.
Magyarország húzná a horvátokat az EU-ba?
Uniós csatlakozást sürget a török kormányfő
Külön utakon az EKB (hanganyag)
Megszerettük az Európai Uniót (hanganyag)
Már az uniós pénzek sem segíthetnek? (hanganyag)
MTI