Egész nyáron járnak majd gépek Oroszországból Sármellékre
A FlyBalatonnál április közepén kezdődött a nyári szezon, a reptér azóta hetente három-négy charter járatot fogad. Frankfurtból és Düsseldorfból hetente, Hamburgból, Berlinből és Erfurtból, illetve Lipcse és Drezda reptereiről kéthetente érkeznek a járatok október közepéig.
A közlemény idézi Mihálka Tibort, a repteret üzemeltető FB Airport Kft. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatóját, aki szerint a Moszkvából érkező, összesen nyolc járat jelentős lépés, hiszen a balatoni reptér megjelent a mind nagyobb vásárlóerővel bíró orosz piacon, így a lehetőségek kiaknázásával esélye nyílik további járatok fogadására is.
A kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgató szerint az idei esztendő feladata a járatok számának bővítése, a cargo forgalom megerősítése és a kisgépes forgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások további fejlesztése - közölte azzal, hogy a FlyBalaton nyereséges működésének megteremtéséhez elengedhetetlen a menetrendszerinti járatok indítása is, erről a társaság több légitársasággal folytat tárgyalásokat.
MTI
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




