1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Csillagszóró hadműveletben 9 ezer esetben szabtak ki bírságot, hozzávetőlegesen 1,11 milliárd forint összegben, és több mint 200 üzletet zártak be
A Csillagszóró hadműveletben 6200 szakember 35 ezer ellenőrzést végzett, 9 ezer esetben szabtak ki bírságot, hozzávetőlegesen 1,11 milliárd forint összegben, és több mint 200 üzletet zártak be; a lefoglalt áruk értéke meghaladta az 510 millió forintot - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő az akció tapasztalatait összegző tájékoztatón.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a Csillagszóró hadműveletet a kormány tavaly november 22-én indította. Az akció keretében hat héten keresztül hét hatóság összehangolt fogyasztóvédelmi ellenőrzési akciót hajtott végre a karácsonyi és a szilveszteri ünnepekhez kapcsolódóan. A kormányszóvivő elmondta: az összehangolt ellenőrzési akciónak visszaszorító hatása volt a feketegazdaság szereplőire.

Budai Bernadett tájékoztatása szerint Draskovics Tibor tárca nélküli miniszter állásfoglalást kér Szabó Máté országgyűlési biztostól a szabálysértést elkövetők adatainak szabályos nyilvánosságra hozhatóságával kapcsolatban.

A tájékoztatón Varga László, az APEH elnökhelyettese beszámolt arról, hogy 1438 munkatársuk 7400 ellenőrzést hajtott végre, ennek 20 százalékát más társhatósággal közösen. Vizsgálataik során a számla- és nyugtaadási kötelezettséget, a foglalkoztatottak bejelentését, az áruk eredetét kiemelten ellenőrizték. Az APEH 1750-nél több esetben állapított meg szabálysértést, 127,5 millió forintnál több mulasztási bírságot szabott ki, 171 esetben bezáratta az üzletet, és 19 adózó tevékenységét függesztette fel.

Falus Ferenc országos tiszti főorvos elmondta: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) 300 munkatársa 6000 egységet ellenőrzött, és a szabálytalanságok miatt 18 millió forint bírságot állapítottak meg. Utalt arra, hogy régiónként eltérő tapasztalatokat szerezték. Példaként említette, hogy Dél-Alföldön 4,5 millió forint bírságot szabtak ki, ugyanakkor Nyugat-Dunántúlon nagyobb számú ellenőrzés mellett 1 millió forintot tesz ki a bírság nagysága.

Süth Miklós országos főállatorvos kiemelte: az egységes élelmiszer-biztonsági hatóság 3714 ellenőrzést hajtott végre, 450 esetben társhatósággal közösen. Az ellenőrzés során mintegy 68 ezer tételt vizsgáltak meg, 2200 tételt vontak ki a forgalomból. Bírságot 900 esetben szabtak ki, megközelítően 85 millió forint értékben.

A főállatorvos jelezte: az ellenőrzések az akció befejezésével nem zárulnak le, továbbiak várhatók, hiszen szerdán is talált a fővárosi és Pest megyei egységük illegális húsdaraboló üzemet. A részletekről később adnak tájékoztatást.

Szeitzné Szabó Mária, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉHIB) főigazgatója
emlékeztetett arra, hogy a hivatal három éve koordinálja a karácsony előtti élelmiszer-ellenőrzéseket. Úgy vélekedett, hogy a határozott és egységes fellépés meghozza az eredményt, hiszen egyre kevésbé súlyosak a szabálytalanságok. A MÉHIB a Csillagszóró Hadművelet indítása óta az Európai Unió gyors veszély jelző rendszerén (RASFF) keresztül 120 riasztást és 200 tájékoztatást kapott az unió területéről, ezek egyike sem érintett magyar előállítót. Ugyanakkor a magyar hivatal két import terméknél adott le riasztást az uniós rendszerbe.

Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója elmondta: a hatóság mintegy 2000 ellenőrzést hajtott végre, 160 millió forint bírságot szabott ki az akcióban. Kiemelten ellenőrizték a gyerekjátékokat, ruhákat, műszaki cikkeket.

Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke arról beszélt, hogy mintegy 11 ezer ellenőrzést végzett 400 munkatársuk. Kiemelkedő szabálytalanság volt a feketefoglalkoztatás.

Mózs Elek, a VPOP országos parancsnok-helyettese beszámolt arról, hogy az akcióban 2000 munkatársa vett részt és mintegy 4000 ellenőrzést végeztek, ennek során 58 ezer tételt foglaltak le, 45 üzletet zárattak be. Az ellenőrzéseket a jövőben is folytatják, és a nyomozószolgálatuk az esetek hátterét, a beszállótói kört is vizsgálja.

Az akció költségeire vonatkozó kérdésre válaszolva Budai Bernadett közölte: betervezett akciók összehangolásáról volt szó, így többletköltség nem merült fel, ugyanakkor az összehangolással az ellenőrzés hatékonysága nőtt.

Razziázott a VPOP: újabb négy üzlet bukott le
Milliárdos Csillagszóró
Tényleg durva: majdnem minden fényfüzér veszélyes
Csillagszóró hadművelet: a békés karácsonyért (hanganyag)

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG