A kutatásvezető szerint a fáradt gyerekekre kevésbé jellemző a testmozgás, inkább a kanapén ücsörögnek és sütit majszolnak. A kutatók egy korábban készült szövetségi tanulmányból gyűjtötték az adatokat. Az adatbázis 10 különböző amerikai városban élő 785 gyerek alvási szokásairól, harmadikos és hatodik testtömegéről és magasságáról tartalmazott információkat.
Zsírleszívás, agyelszívás - hájas felfedezés
A megkérdezett anyukák állítása szerint volt olyan gyermek, mely csak napi 7 órát töltött alvással, igaz, akadt példa arra is, hogy valaki 12 órát durmoljon. Ha lehetne a harmadikosok számára szükséges alvásmennyiségre varázsszámot találni, akkor az 9 óra 45 perc lenne.
Dr. Stephen Sheldon, a Chicago-i Children"s Memorial Hospital orvosa dicsérte a tanulmányt és további kutatások szükségességére hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint a gyerekek alvását légzési problémák is zavarhatják, melyek egy részét a túlsúly okozza, más részükért viszont a megnövekedett mandula, esetleg orrpolipok tehetők felelőssé. |
Bár a kutatók az elhízásra utaló egyéb kockázati tényezőket (pl. a harmadikos gyermek testtömeg indexét) is figyelembe vettek, az alvás mennyisége és az elhízási kockázat közötti kapcsolat mégis megállta a helyét. A tanulmány tehát újabb alapot ad a szülőknek arra, hogy be tudják tartatni a lefekvési időt, korlátozzák a gyermekek koffein-fogyasztását és kitiltsák a tévét a hálószobából.
Lusta népség: rendelő helyett uszodában a helyünk!
Tükröm, tükröm: tízből négyen máshogy látják
Kínai harc a kövérség ellen: kötelezővé tették a táncot
Fogyjon munka közben! Már megvan a módja
Németország: aki hízni akar, fizessen többet!
Ezúttal a soványak aggódhatnak: belső kövérség
AP