Egy francia nő válthatja DSK-t - de még nyomoznak ellene
Christine Lagarde francia gazdasági, pénzügyi és ipari miniszter lehet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) következő vezérigazgatója, csütörtöki sajtóértesülések szerint őt támogatja Németország és az Egyesült Államok is.
A német Handelsblatt értesülése szerint a berlini vezetés úgy látja, minden jel arra mutat, hogy Lagarde lesz Dominique Strauss-Kahn (akit a nemzetközi sajtó csak DSK-ként emleget) utóda. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy az 52 éves miniszter, aki korábban a Baker & McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda egyik vezetője volt, tisztázza magát egy három évvel ezelőtt nagy belpolitikai vihart kavart ügyben, amellyel összefüggésben alig egy hete, május 10-én hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolta meg az ügyészség.
A Handelsblatt online kiadásában megjelent beszámoló szerint a Lagarde-ot ugyancsak támogató washingtoni vezetés is úgy véli, hogy feddhetetlen személyiségre kell bízni a nemzetközi pénzügyi szervezet vezetését.
MTI
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




