
Az átállás természetesen nem érinti a korábban hordozott számokat, azok tehát ugyanúgy működnek, mint eddig.
A mostani fejlesztés lehetővé teszi a helytől független elektronikus hírközlési szolgáltatás (06-21-es) számainak hordozhatóságát, egyben illeszkedik a szolgáltatók fejlesztéseihez is és megkönnyíti az új, elsősorban internetalapú hanghívást (VoIP) kínáló szolgáltatók piacra lépését.
A számhordozhatóság bevezetése a piaci verseny megteremtésének egyik fontos eszköze volt, ugyanis ez a szolgáltatás tette lehetővé, hogy a régi, már sokak által ismert telefonszám megtartásával lehessen szolgáltatót váltani.
Magyarországon a vezetékes telefonszámok hordozhatósága 2004. január elseje, a mobiltelefon-számok hordozhatóság pedig 2004. május elseje óta lehetséges. A vezetékes- és mobilszámok hordozásával eddig közel 450 ezer szám esetében éltek az előfizetők- áll az NHH közleményében.
Privátbankár