
Mészáros András, az EKF főigazgatója azt mondta: az EKF nem tudja felvállalni a mintegy másfél milliárd forintos világeseményt, legalábbis ő erről egy személyben nem dönthetett. Nyilvánvaló, hogy szükség lesz kiemelt rendezvényekre, hiányzik azonban a város hosszú távú kulturális stratégiájának véglegesítése.
A Pécsi Kulturális Központ igazgatója, Laknerné Brückler Andrea szerint a másfél milliárd forintból Pécsnek hatszáz milliót kellett volna előteremtenie, s háromszáz kórus tizenhatezer tagját láthatták volna vendégül kétszer öt napra, mellyel mintegy százezer vendégéjszakával, étkeztetéssel járó bevételt generálhattak volna.
A pécsi közgyűlés tavaly nyáron hozott határozatában kérte fel a Pécs2010 Menedzsment Központ művészeti igazgatóját, hogy a Kórusolimpiát a 2010-es év kiemelt programjai között szerepeltesse - olvasható a baranyai napilapban.
2010-re csődbe megy Pécs?
2010: egyetértésre jutott Pécs és a kulturális tárca (hanganyag)
Tovább osztják egymást Pécsett
Mégis főváros lesz Pécs
MTI