Egyelőre nem emelnek árat a légitársaságok
A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) legújabb elemzésében 110 dolláros nyersolajárral számolt a korábbi becslés alapjául szolgáló márciusi 98 dolláros ár után.
A Malévnél folyamatosan vizsgálják az üzemanyag árának változását, de e pillanatban nem tervezik a kerozinpótdíj emelését - mondta a lapnak Róna Márta, a légitársaság kommunikációs igazgatója. A Malév márciusban emelte a pótdíjat - járatonként legfeljebb öt euróval -, amit külön feltüntet a jegy árában.
Varró Balázs, a Wizz Air kommunikációs vezetője elmondta, hogy a cég sem tervez most áremelést, s üzletpolitikai okokból kerozinpótdíjat sem alkalmaz. Árképzésüket elsősorban a vásárlói igények, a versenytársak magatartása és a költségstruktúra határozza meg, ám hosszú távon az emelkedő üzemanyagáraknak be kell épülniük a jegyárba - tette hozzá.
MTI
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




