Egyre elégedetlenebbek: újabb szakszervezetek mennek tüntetni
Az Állandó Ágazati Szakszervezeti Fórumot alkotó 16 szakszervezet is részt vesz a szombatra meghirdetett szakszervezeti demonstráción
Az Állandó Ágazati Szakszervezeti Fórumot alkotó 16 szakszervezet is részt vesz a szombatra meghirdetett szakszervezeti demonstráción, hogy kifejezze tiltakozását a kormány munkavállalókat sújtó intézkedései ellen, közöttük az szja csökkentéshez kapcsolódó intézkedések, a 98 százalékos különadó és a magánynyugdíjpénztári vagyon "lenyúlása" ellen - jelentette be Székely Tamás, a vegyipari ágazati szakszervezet elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Az intézkedéssorozat Székely Tamás szerint láthatóan gyengíti a forintot, így csökkenti a belső keresletet, hiszen a devizahitelesek terheit növeli. Székely Tamás ezért feltette a kérdést: "valóban ilyen karácsonyi ajándékot szán-e a kormány az embereknek". Hangsúlyozta azt is: a december 4-i demonstráció az első állomása lesz a szakszervezeti tiltakozó akcióknak, vidéken és Budapesten is terveznek további akciókat. Ezen túl a fórum Alkotmánybírósághoz fordul, próbapereket indít, ha kell népszavazást kezdeményez és nem zárja ki a sztrájk lehetőségét sem - tette hozzá Szilágyi József, a villamosipari szakszervezet elnöke.
Székely Tamás kifejtette: a munkavállalók több mint 80 százalékát tömörítő 16 ágazat szakszervezete szerint a kormány intézkedései miatt veszélybe került az alkotmányos jogrend. Hozzátette: tiltakoznak a magán-nyugdíjpénztári vagyon hozamának megadóztatása, a járulék adóvá átnevezése és a vissza nem lépők "megbüntetés" ellen is.
A szombati demonstrációra civil szervezeteket és a szakszervezethez nem tartozó magánszemélyeket is várnak.
Az elnök sürgette a korengedményes nyugdíj kérdésének rendezését, emlékeztetve rá, hogy a rendszer az év végén megszűnik, és azt hangsúlyozva, hogy ez nem költségvetési kérdés, hiszen a megállapodás a munkavállaló és a munkáltató között jön létre.
Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezti Szövetségének elnökhelyettese a 98 százalékos különadót "célt tévesztettnek" nevezte. Emlékeztetett arra, hogy a válság alatt az elbocsátottak a korábban kötött megállapodások alapján részesültek végkielégítésben, és a különadóval ezeket a megállapodásokat teszi semmissé a kormányzat. Elmondta azt is: a villamosenergiaiparban a szakszervezet és a munkáltató közösen hozott létre magánnyugdíjpénztárt, amely az önkormányzatiság elvén működik, alacsony költséggel, magas hozamokkal, biztosítói, banki tulajdonos nélkül. A kormány "olyan megtakarítást vesz el a tagoktól, amellyel biztosíthatták volna a tisztességes öregkort".
Fodor Rita, a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség elnöke igazságos, az alacsony keresetűeket támogató adórendszert követelt. A munkavállalókat a demonstráción való részvételre, a jogalkotókat pedig arra szólította fel, hogy a továbbiakban az emberek érdekeit szem előtt tartva tevékenykedjenek.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár