.jpg)
Egy hónappal ezelőtt a hivatal azt közölte, hogy a munkanélküliségi ráta 2007 októberében - decemberében 7,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint 2006 azonos időszakában. A munkanélküliségi ráta 2007 egészében 7,4 százalék volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint 2006-ban.
A foglalkoztatottak létszáma a múlt év október - decemberi időszakban 3,909 millió volt, a munkanélkülieké 328 ezer. A vizsgált időszakban a 15-74 éves népesség 54,6 százaléka, a 15-64 éveseknek 61,6 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 64,2 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.
A 2007. november - 2008.januári időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 873 ezer volt, 66 ezer fővel kevesebb mint az előző év azonos időszakában. A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 56,5 százaléknak felelt meg, ami egy százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
A KSH szerint a létszámcsökkenést részben az év eleji foglalkoztatási folyamatok magyarázzák: a nyugdíj megállapítási jogszabályok változása miatt a nyugdíjbavonulás előrehozása, illetve az úgynevezett támogatott foglalkoztatási formákban (közmunka) dolgozók alacsony létszáma. Több nemzetgazdasági ágban a létszámváltozás konjunkturális, illetve szezonális okokra vezethető vissza - áll a jelentésben.
A munkanélküliek számának változása tendenciájában megegyezett a nyilvántartott álláskeresőkével. Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő decemberben: EU-15: 6,9 százalék, EU-27: 7,0 százalék, Magyarország: 7,6 százalék.
A munkanélküliek 45 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap.
A kormányszóvivő magyaráz
A közszférában történt leépítések idénre is áthúzódó hatásával és a nyugdíjszabályok változásával magyarázta a foglalkoztatási helyzet változását Budai Bernadett kormányszóvivő.
"A kormány 2006-ban határozott lépéseket tett a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében, és elindította azokat a reformokat - köztük a közigazgatás és a nyugdíjrendszer reformját - amelyek változtatnak az elmúlt 17 év megkövesedett viszonyain, és tartóssá teszik a visszaszerzett egyensúlyt" - mondta a kormányszóvivő.
Budai Bernadett szerint az ország komoly eredményeket ért el ezen a téren, és ez hamarosan azok számára is érzékelhető lesz, akik ma még csak a munkát, az áldozatvállalást érzik belőle. A kormányszóvivő példaként a 2009-es, mintegy 200-250 milliárd forintos munkahelyteremtő adócsökkentést említette. Mint mondta, a foglalkoztatási szint emeléséhez egyebek mellett célzott támogatásokat kell nyújtani a hátrányos helyzetű embereknek és térségeknek.
A Fidesz nevében reagáló Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő szerint a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikájának teljes csődjét bizonyítják a most közzétett, "a munkanélküliek számának rohamos emelkedését" és az utóbbi egy évtizedben soha nem tapasztalt, nyolc százalékos mértékét mutató adatok.
"A gazdasági növekedés leállása, a magas adóterhekkel sújtott kis- és közepes vállalkozások működésének ellehetetlenítése következtében rohamosan csökken a munkahelyek száma, amely tovább mélyíti a szociális válságot" - fogalmazott közleményében az ellenzéki politikus. Mint írta, a KSH adataiból az is kiderül, hogy az igazságtalan új nyugdíj-megállapítási szabályok tömegével üldözték el az embereket a munkahelyeikről.
Idén többen ússzák meg az elbocsátást
Vállalkozókat csinálnának a munkanélküliekből
Éves szinten kedvezőbb lesz a munkanélküliség (hanganyag)
MTI