1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A versenyhivatal 100 ezer forintra büntette a TeleFound Kft.-t, mert a cég a fogyasztók számára megtévesztően reklámozta egy behívós telefonkártyáját
A Gazdasági Versenyhivatal 100 ezer forintra büntette a TeleFound Kft.-t, mert a cég a fogyasztók számára megtévesztően reklámozta EzPhone Next nevű behívós telefonkártyáját

A GVH vizsgálata amiatt indult, mert a TeleFound Kft. 2007-ben egyes behívós telefonkártyáinak euróban és forintban meghatározott percdíját a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2006. október 4-iki euró középárfolyamára alapozva hirdette.

A hirdetésekben kiemelten (egyes reklámok esetében nem a forint, hanem az eurocent percdíjakra helyezve a hangsúlyt) szerepeltette az egyes országokba irányuló hívásdíjakat.

Ugyanakkor igen apró betűmérettel, adott esetben a főszövegtől eltérő olvasási irányt kívánva közölte, hogy a feltüntetett eurocent percdíjak tájékoztató jellegűek, és az MNB 2006. október 4-én meghirdetett 276,43 forintos középárfolyamon értendőek.

A középárfolyam alapján megjelenített eurocent percdíjak, 2007-ben ténylegesen sohasem kerültek érvényesítésre - mivel a 2007. évben a középárfolyam lényegesen alacsonyabb volt - ezáltal az egyes percdíjak eurocentben kifejezett értéke mindig magasabb volt, mint a reklámokban közölt összegek.

A TeleFound Kft. tavaly többször is módosította az általa alkalmazott díjakat, s ennek megfelelően az alkalmazott kommunikációs eszközöket is, így módja lett volna olyan középárfolyamot figyelembe venni tájékoztatásai tartalmának meghatározáskor, amely reálisabb képet adott volna szolgáltatásáról.

A jogsértés miatt a pénzbüntetés mellett a TeleFound Kft.-nek a GVH határozatának kézhezvételétől számítva 30 napon belül ki kell vonnia a piacról a jogsértő hirdetéseket.

A behívós (prepaid) telefonkártyák esetében a fogyasztó egy meghatározott összegért vásárol egy telefonkártyát. A telefonkártyán lévő összeg a szolgáltató által meghatározott díjszabás szerint beszélhető le. A prepaid telefonkártyák jellemzője, hogy azokkal a fogyasztó kötelezettség nélkül telefonálhat: nincs szükség sem készülék, sem pedig előfizetés megvásárlására.

A prepaid telefonkártyák piaca sokszereplős, amelyen jelen van például a Magyar Telekom, az EuroWeb, a GTS Datanet, az e-Tel. A piac eladásainak körülbelül kétharmadát a Barangoló és a NeoPhone nevű kártyák, valamint a TeleFound különböző kártyái teszik ki, egyharmadán a többi versenytárs osztozik.

Ma a T-Online kapott büntetést
Ellenőrizze sávszélességét: ha kevés, panaszkodjon
Jogosan meszelték el a Szegedi Paprikát
Versenykorlátozásért 5 milliós bírság

MTI

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG