1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Nem folytatódott a szocialista párt lejtmenete decemberben, legalábbis ezt jelzik a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény- kutatásának eredményei
Nem folytatódott a szocialista párt lejtmenete decemberben, legalábbis ezt jelzik a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményei - írta a pénteki Népszabadság

Az MSZP-s szimpátiatábor az idei év mélypontját jelentő 16 százalékra novemberben esett vissza, ám a csökkenés decemberben nem folytatódott. A pártot ebben az esztendőben elhagyókon a bizonytalanság és passzivitás érzése lett úrrá. Az átpártolók nagyjából 150 ezren, az ingadozók körülbelül 700 ezren vannak. E csoportok nagysága több mint fél éve szinte ugyanekkora, így elmondható, hogy a Fidesz vonzereje erősen korlátozottnak látszik az MSZP táborán belül.

Az ellenzéki párt szimpatizánsai 2007-ben legkevesebb 2,5 milliónyian voltak, de volt, hogy megközelítették a hárommilliót. Aktuálpolitikai kérdésekben egységesek, az ország jelenével és jövőjével kapcsolatos helyzetértékelésük rendkívül kritikus, önbizalmuk töretlen, aktivitásuk ugyan változékony, de általában meghaladja a szocialistákét.

A felmérés ritka kivételnek nevezi a mostani helyzetet, amikor mindkét párt rokonszenvtáborának kétharmada menne el szavazni.

Elegünk van: már szavazni se mennénk el
A Gallup után a Tárki is 13 százalékos MSZP-támogatottságot mért
legutóbbi kutatásában. A felmérés szerint a Fideszre a lakosság 36 százaléka voksolna, a két nagy párton kívül más párt nem jutna a parlamentbe, a lakosság mintegy kétharmada pedig nem menne el szavazni, vagy nem mondja meg, kire voksolna most. A pártot választók körében a Fidesz 40 százalékponttal, míg a biztos szavazó, pártot választók körében 47 százalékponttal vezet az MSZP előtt. Se az SZDSZ, se az MDF nem lépné át a parlamenti küszöböt.

Gyurcsány: ilyen brutális nyomás még nem volt
MSZP-s nyugtató: mindenki megkapja, ami jár neki
A Fidesz becsapta maga mögött az ajtót
15 százalékos a kormánypártok támogatottsága

MTI, Népszabadság

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG