1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft. szervezésében megkezdődött a közúti fuvarozók demonstrációja Budapesten az 56-osok terén, a fuvarozók a fővárosi behajtási engedélyrendszer idei módosítása ellen tiltakoznak.

A fuvarozók szerint az engedélyek kiadásának bonyolulttá tétele, a behajtási díjak emelése és a túlsúly esetén fizetendő magas büntetési tételek a fogyasztók érdekeit is sértik.

Az MTI helyszíni tudósítójának becslése szerint mintegy 70-80 teherautó és néhány kamion érkezett a demonstrációra, az egyik szervező elmondta, hogy 118 fuvarozó jelezte részvételi szándékát, de engedélyt csak 100 teherutóra kaptak.

Klinka László, a Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft. egyik ügyvezetője elmondta: elfogadhatatlannak tartják a behajtási engedély rendszerét, mert életképtelenné teszi a vállalkozásokat. Véleménye szerint az engedélyeket - a korábbi gyakorlat szerint - nem rendszámra kellene kiadni, hogy a fuvarozó cég maga dönthesse el, hogy az adott munkát melyik teherautóval végezze.

Az ügyvezető a behajtási engedélyek összegének tízszeres emelésével sem ért egyet, mint mondta: ez elviselhetetlen többletkiadást jelent a vállalkozóknak.

Klinka László kifejtette, hogy a fuvarozók túl magasnak találják a sofőrök kötelező pihenő idejét ellenőrző tachográfos büntetési tételeket is, főleg úgy, hogy a városokon belül nincs biztosítva a parkolás lehetősége a teherautóknak. Hozzátette: nem értenek egyet a túlsúly irreálisan magas büntetési tételével sem és kérik, hogy a túlsúlyfizetés matricás rendszerben valósuljon meg.

A demonstráció szervezői azt is el szeretnék érni, hogy a fuvarszolgáltatást megrendelő vállalkozások ne bújhassanak ki a fizetés alól azzal az "ürüggyel", hogy az adott cég tönkrement. Ennek elkerülésére azt javasolják: a beruházó a fuvarozó felé vállaljon kezességet a fővállalkozó fizetőképességére vonatkozóan.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e további akciókat, Klinka László csak annyit mondott: egyelőre  nem tud szervezett tiltakozó megmozdulásokról, de az lehetséges, hogy a teherfuvarozók egyszerre nagy számban fogják használni a számukra kijelölt ingyenes tranzitútvonalakat. Az ügyvezető megjegyezte: a teherautók helyett inkább a személyautók behajtásáért fizettetne díjat.

A II. kerület fellázadt: kérik vissza a jogukat
A betonszállítóknak is fő a fejük
Tönkreteszi a fuvarozókat a behajtási tilalom?
Zónásítanák Budapestet

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG