Eljárás indult a szegedi EHÖK-elnök ellen
Török Márkot többek között azzal gyanúsítják, hogy szabálytalanul intézkedett a szociális támogatások megítéléséről, és hogy engedély nélkül rendelt el felújítási munkákat a bölcsészkaron. A fegyelmit Badó Attila rektorhelyettes indítványozta.
Az EHÖK távirati irodához eljuttatott közleményében az szerepel, hogy a vád szerint az elnök dohányzik az irodájában, a tárgyalások alatt tiszteletlenül beszél bizonyos oktatókkal, és nem veszi figyelembe a rektorhelyettes által működtetett egyetemi térítési bizottság javaslatait a szociális ösztöndíjak tekintetében. Továbbá elnöki jogköreit túllépve irányítja a Bölcsészettudományi Kar főépületében öntevékeny csoportok által működtetett pinceszínház kialakítását.
A közlemény szerint az EHÖK elnöksége maximálisan kiáll az elnök mellett, amit bizalmi szavazáson harminchat igen és négy tartózkodás mellett a küldöttgyűlés is támogatott ellenszavazat nélkül. A részletekről kedden sajtótájékoztató keretében számolnak be.
Az egyetem a vizsgálat lezárultáig nem nyilatkozik az ügyben - közölte Keczer Gabriella, az SZTE kommunikációs vezetője.
Inkább a lányok kérnek diákhitelt
Gráf: lesz munkájuk a pályakezdő gazdáknak
Gyurcsány: helytállnak gyermekeink a világban?
MTI