Eljött a megnyugvás? Erősödött a forint
Az euró/dollár áttört egy fontosnak tartott ellenállási szintet, az 1,5230-as technikai küszöböt, délután már 1,5270-es árfolyamszintről számoltak be. A forint így a kezdeti gyengélkedés után erősödni volt képes a dollárral szemben is: a dollár árfolyama hétfő délután 173,25/35 lett a pénteki 174,05/15 forint és a reggeli 174,60/80 forint után.
Folytatódott a hozamemelkedés az állampapírok másodpiacán. A kora reggeli kereskedésben 30-40 bázispontos emelkedés következett be, amit a kereskedők főként technikai okokkal magyaráztak - hozamcsökkenésre játszó nagyobb piaci szereplők pozíciózárási kényszerét és a kényszereladások trend-erősítő hatását emlegették. A kereskedők elmondása szerint az elsődleges forgalmazók kérésére rendkívüli tanácskozásra került sor, az ÁKK és a jegybank illetékeseinek részvételével. A megszületett egyezség szerint az ÁKK 25-30 százalékkal mérsékli idén várható kötvénykibocsátását, a továbbiakban a diszkont kincstárjegyek értékesítésének ad nagyobb súlyt.
A bejelentés átmeneti megnyugvást idézett elő a piacon, amely ugyanakkor kereskedői szóhasználattal élve egyelőre még "halott": a nagy kilengések - ténye és lehetősége, illetve a nagy volatilitás hatására kialakult technikai természetű problémák - miatt számos szereplő visszafogottan üzletel. A hozamok délután már csak 25 bázispont körüli többletet mutattak, ami a reggeli elmozduláshoz képest jelentős javulást, ám mindenképpen magában rejti a trendforduló lehetőségét.
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI