Elkezdődtek az elbocsátások a Magyar Telekomnál
A cég november elején jelentette be, hogy 2008 végéig 15 százalékkal csökkenti létszámát az idei júniusi mintegy 12.300-hoz képest, elsősorban a Magyar Telekom Nyrt-nél. A létszámcsökkentés egyik eredményeként 38 százalékkal kevesebb vezetői pozíció lesz a csoporton belül. A költségek és a létszám racionalizálása mellett további hatékonyságjavulást vár a csoport a szervezeti integrációtól is.
A tervek szerint az elbocsátások jelentős része 2007. utolsó munkanapjával valósul meg, így a csoport létszámra gyakorolt hatása 2008 első negyedévben jelentkezik.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI