Az SZDSZ utolsó órái
.jpg)
Hozzátette: a miniszterelnök Lamperth Mónikától is elköszönt a kormányülésen, hiszen a politikus - aki 2002-től a kabinet tagja, és három különböző tárca élén dolgozott - május 5-től az MSZP-ben vállal jelentős feladatot.
Daróczi Dávid kitért arra, hogy a nap folyamán megkapja az államtitkári kinevezését - május 1-jei hatállyal - Vojnik Mária, Puch László és Oláh Lajos is, vagyis lesz operatív vezetőjük a tárcáknak. Ami a minisztereket illeti - folytatta - , a mostani helyzetre speciális, a hatáskörök átmeneti gyakorlásáról szóló miniszterelnöki rendelet vonatozik, ami megjelent a Magyar Közlönyben is. Ennek alapján az egészségügyi tárcát az igazságügyi, a környezetvédelmi tárcát az agrár, a gazdasági tárcát pedig a pénzügyminiszter felügyeli - jelentette be.
A kormányszóvivő elmondta azt is, hogy, a hamarosan létrejövő kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszteri posztot az új tárcavezető munkába állásáig Hiller István oktatási miniszter felügyeli.
A kormányszóvivő szerint mindeddig nem érkezett meg a miniszterelnökhöz Ujhelyi István önkormányzati államtitkár lemondása, de ha ez megtörténik, a kormányfő elfogadja a politikus döntését. Daróczi Dávid azt mondta: Ujhelyi István kedden telefonon jelezte a kormányfőnek távozási szándékát.
Sajtóhírek szerint az államtitkár a döntését azzal indokolta, hogy az új szerkezetű kormányban feleslegesnek érzi magát. Az MSZP alelnöki tisztségét is betöltő politikus - aki ezt a posztját megtartja - a Népszabadságnak elmondta: még az átalakítások előtt bejelentette, nincsenek miniszteri ambíciói, vagyis nem a sértettség beszél belőle.
Úgy fogalmazott: "a nélkülözhetetlen politikai bizalom elapadt", ezért kell felállnia. "A mai politika, az állandó esztelen háborúskodás nem az én fesztelen habitusomnak való" - tette hozzá Ujhelyi István.
Lemondott Ujhelyi István!
Sütivel búcsúzott Horváth Ágnes
Sokáig ellenzékben maradhat az SZDSZ
Gyurcsány: új miniszterek, új kormányszerkezet
Nálunk még a többségi kormányzás is "pokoli"
MTI