Elolvadt a svájci kamatvágás reménye
A negyedik negyedévi gazdaságnövekedési ütem jóval felülmúlta a Reuters által megkérdezett szakértők legderűlátóbb várakozását is. A tavalyi negyedik negyedévben a GDP 3,6 százalékkal bővült éves szinten, a tavalyi év egészében 3,1 százalékkal nőtt.
Februárban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal nőttek havi szinten. Ezzel az éves infláció 2,4 százalék volt, nem változott januárhoz képest és a legmagasabb 1993 óta. Mindezek az adatok általában egy kamatemelés lehetőségét alapozzák meg. Erre azonban egyelőre nem kell számítani. Ennek oka részben a svájci központi bank egyik alelnökének az a kijelentése, hogy a globális hitelválságnak még nincs vége. Philipp Hildebrand egy hétfői londoni értekezleten úgy fogalmazott, hogy a hitelválság egy új, veszélyesebb szakaszba is kerülhet.
Az elemzők most azt várják, hogy március 13-án szinten tartja az irányadó kamatot a svájci központi bank, miközben a piac fokozatosan lemond arról a korábbi várakozásáról, hogy az év későbbi szakaszában lehet kamatcsökkentés. A jegybank előrejelzése szerint 2008 második felében a gazdaságnövekedési ütem 2 százalék körülire gyengül az export bővülésének a mérséklődésére, miközben csökken az inflációs nyomás.
Devizahitel: felvenni jobb, törleszteni rosszabb (hanganyag)
Megcsapta a válság szele a svájci nagyágyút
MTI