Előzetesben éhségsztrájkol a Honvédkórház főorvosa
Az ügyvéd elmondta, hogy az orvost nem a szolgálati feladataival összefüggésben gyanúsították meg, hanem egy konzorcium által létrehozott Telepíthető Gyorsdiagnosztikai Laborral kapcsolatban, aminek a szakmai projektmenedzsere. A jegyzőkönyv szerint a konzorciumnak négy tagja van: a Magyar Honvédség Egészségvédelmi Intézete (HM EI Zrt.), a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Mobio Chem Kft. és a Medyag Kft.
Paraizs József kifejtette: "ügyfelét olyan bűncselekménnyel vádolják, amihez nem volt eszköz a kezében". A sikkasztás a rábízott vagyonnal összefüggő cselekmény, de ügyfelének, mint szakmai projektvezetőnek nem volt utalványozási jogköre, tehát nem volt aláírási joga a kifizetésekhez.
Az orvos keddi őrizetbe vételével kapcsolatban védője elmondta: szolgálati helyén, a Honvédkórházban kereste fel az ügyészség és közölték vele, hogy házkutatást tartanak nála, amit ügyfele tudomásul vett. Ezután a házkutatás folytatódott a - gyanúsításhoz kapcsolódó - projektirodában, majd a lakásán, ahonnan a Budapesti Katonai Ügyészségre mentek.
Paraizs József hangsúlyozta: ügyfele a keddi tárgyaláson a bíró előtt felhatalmazta, hogy hozza nyilvánosságra, miszerint éhségsztrájkba kezd és csak vizet hajlandó fogyasztani, hogy így tiltakozzon meggyanúsítása és letartóztatása miatt.
MTI
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök.


