Elszállt a búza ára Párizsban
Kereskedők szerint a hétfői áremelkedés közvetlen oka az a piaci találgatás, hogy Oroszország, a világ negyedik számú búzaexportőre, mérsékelni fogja kivitelét a hazai árak féken tartása végett.
A mostani - jövő júniusban végződő - idényben negyedszázada a legkisebbre csökkennek a világ búzatartalékai az aszály miatt, amely elsősorban Nyugat- és Kelet-Európában és Kanadában volt súlyos, a londoni Nemzetközi Búzatanács (IGC) szerint.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium előrejelző szolgálata az orosz búzaexport 3,8 százalékos csökkenését valószínűsítette korábban, 10,1 millió tonnára.
Ukrajnában - a világ nyolcadik számú exportőr országában - máris korlátozzák a búzakivitelt, miután a teljes gabonatermés az idén 30 millió tonnára csökkent a tavalyi 34,25 millió tonnáról. Igaz, az idei eredmény jobb lett a júliusban Kijevben becsült 27 millió tonnánál. Júniusban gabonakivitelt korlátozó exportkvótát állapítottak meg, ennek értelmében október elsejéig az egyes gabonaféleségekre 3000 tonnás kiviteli korlátot rögzítettek, hogy feltölthessék a hazai készleteket. Ukrajna mindazonáltal legalább 4 millió tonna gabonát fog exportálni ebben az idényben a korábbi előrejelzésben szereplő 3 millió tonna helyett, közölte Jurij Melnyik agrárpolitikai miniszter a múlt héten. Ám a javított mennyiség is kevesebb mint a fele az előző, idén júniussal zárult évadban exportált 9,6 millió tonnának. Egy évvel korábban még 13,2 millió tonna volt az ukrán gabonaexport.
Ezt süsse ki! Búzaár a csúcson - Amerikában is
Nem lesz 200 forintnál olcsóbb kenyér
Bulgária magyar gabona után szaglászik
MTI
Szlovákia beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozataláról szóló uniós döntés miatt.


