Minimálbér felett: kényszerpihenő a nyugdíjaknak
Ha a munkaadó a hozzájárulás megfizetése mellett dönt, akkor abból egyetlen olyan munkavállalóját sem zárhatja ki, aki nála legalább hat hónapja munkaviszonyban (illetve közalkalmazotti, közszolgálati, vagy szolgálati viszonyban) áll. A munkáltató döntése szerint ez az időszak persze lehet rövidebb is - olvasható a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének honlapján.
A munkáltatói hozzájárulás minden pénztártag munkavállalóra nézve egységes, vagyis azonos összegű, illetve a munkabér azonos százaléka (esetleg a két megoldás kombinációja) kell, hogy legyen. A hozzájárulás összegét a munkáltató köteles az alkalmazott által választott pénztártól függetlenül egységesen megállapítani, pénztártípusonként (nyugdíj-, egészség-, önsegélyező pénztár) azonban különbséget lehet tenni. A munkabér százalékában meghatározott hozzájárulás esetén a munkaadó meghatározhatja annak legkisebb és legnagyobb tételes összegét is.
Melyik nyugdíjpénztárat válasszam?
Adómentesen a munkáltató nyugdíjpénztárba maximum a minimálbér 50 százalékáig, önsegélyező és egészségpénztárba pedig együttesen legfeljebb annak 30 százalékáig teljesíthet befizetéseket. Az egészség-, illetve önsegélyező kasszákba fizetett munkáltatói hozzájárulás ráadásul beleszámít az adómentesen adható béren kívüli juttatások éves 400 ezer forintot kitevő keretébe. |
A felügyelet honlapján olvasható tájékoztató szerint a munkaadó a hozzájárulás fizetését ezen kívül sem munkakörhöz, illetve beosztáshoz, sem a dolgozó által fizetett tagdíj összegéhez, sem pedig más feltételhez nem kötheti. A munkáltató a hozzájárulás mértékétől - az életkorral növekvő mértékben - korcsoportonként eltérhet azonban azon alkalmazottak esetében, akik 15 éven belül betöltik a nyugdíjkorhatárt.
A pénztártag a jogszabály szerint a munkaadótól írásban kérheti a munkáltatói hozzájárulás teljes összegének, vagy egy részének szüneteltetését, illetve megszüntetését. A munkáltató szüneteltetheti a hozzájárulás megfizetését arra az időszakra vonatkozóan is, amikor a pénztártag munkaviszonya szünetel, vagy munkabér részére nem jár. Ettől eltekintve a munkaadó kizárólag valamennyi alkalmazottjára kiterjedően függesztheti fel a hozzájárulás folyósítását.
Nyugdíjkassza: már csak pár nap a váltásra!
Vegyes nyugdíj: újabb lehetőség a visszalépésre
Adótámogatás: vissza a feladónak?
Tizes nyugdíjcsavar: jobb, ha odafigyel!
Húszéves járulékcsúcs-nyugdíjba igyekszik a magyar