Emelkedésnek indultak a használtautó-árak
Nyár óta emelkednek a használtautó-árak, mivel ismét megnőtt a kereslet az újszerű, nem túl öreg járművek iránt, amelyekből kevés van a piacon - írta keddi számában a Világgazdaság.
A lap szerint az elmúlt évben 17.500 használt autó került az országba, 2.200-zal több, mint egy évvel korábban, de a regisztrációs adó bevezetése előtt ennek három-négyszeresét is behozták az arra szakosodott vállalkozók. Az idén az első negyedévben 1.560-nal, 5.300 fölé nőtt a külföldről származó autók száma.
Horváth Zoltán, a 42 értékesítési ponttal rendelkező Weltauto márkaigazgatója a lapnak azt mondta: a gond az, hogy az új gépkocsik forgalmának évek óta tartó mélyrepülése magával rántotta a használtpiacot is. Nem vesznek új autót az emberek, a régit nem akarják eladni, úgyhogy a piac mindkét oldala áll. Ez pedig óhatatlanul a használtkocsi-árak emelkedéséhez vezet.
MTI, Világgazdaság
Mutatjuk a részleteket.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




