Emelkedéssel zárt ma a BUX
A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A hétfői esés után pozitív hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, bár a hazai piac kissé alulteljesített - mondta Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője az MTI-nek. Hozzátette, hogy a vezető részvények közül az OTP szerepelt a legjobban, de a zárás után megjelenő Egis gyorsjelentés elé is optimistán néztek a befektetők. Az elemző úgy véli, mivel a nemzetközi hangulat ismét jónak mondható, a következő napokban is folytatódhat az emelkedés.
Csáky Attila, az UniCredit Bank kereskedési igazgatója azt emelte ki, hogy az OTP a napi csúcsán zárt, ami véleménye szerint az európai és amerikai fejlett piacok emelkedésének volt köszönhető. Megjegyezte, hogy a BÉT-en a forgalom nem volt átütő, és az OTP-t leszámítva a többi vezető részvény kereskedése csendesebb volt. A szakértő szerint a piacok továbbra is "fogékonyabbak" az emelkedésre, így ez mindaddig tud folytatódni, amíg valamilyen negatív hír megjelenése nem okoz kiábrándulást.
A Mol 200 forinttal, 0,86 százalékkal 23.500 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 87 forinttal, 1,39 százalékkal 6.338 forintra nőtt, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,89 százalékkal 554 forintra csökkent, forgalma 529,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,27 százalékkal 37.750 forintra emelkedett, a részvények forgalma 765,6 millió forintot ért el. Az Egis árfolyama 139,7 millió forintos forgalom mellett 110 forinttal, 0,56 százalékkal 19.910 forintra nőtt. A BUMIX 1.908,49 ponton zárt kedden, ez 16,71 pontos, 0,88 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei! >>
MTI