Emelkedéssel zárta a hetet a BUX
A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint az aktivitás növekedésére utaló jelek látszottak a piacon.
A legjobban az OTP erősödött, ennek hátterében az állhat, hogy a bank közgyűlése a sajátrészvény-vásárlási limitet 10-ről 20 százalékra emelte - fejtette ki az elemző. Az OTP 180 forinttal, 2,66 százalékkal drágult, 6.950 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 7,6 milliárd forint volt.
Kiemelte a Richter jó szereplését, véleménye szerint megtörni látszik a papír árfolyamában hosszú ideje tartó eső trend. A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 1,21 százalékkal 33.345 forintra nőtt, forgalmuk 3,1 milliárd forint volt.
A Mol 105 forinttal, 0,45 százalékkal 23.630 forintra erősödött, a papír forgalma 3,5 milliárd forintot ért el. Árfolyamának további növekedésére viszont csak korlátozott lehetőséget lát.
A kisebb papírok közül az elemző megemlítette a Rába 4 százalékos esését, de hozzátette, hogy ez a korábbi árfolyamemelkedés természetes korrekciójaként fogható fel.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,36 százalékkal 848 forintra emelkedett, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az Egis 130 forintos, 0,74 százalékos erősödéssel, 17.615 forinton zárt, forgalma 316 millió forint volt.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
MTI