>MTI" /> >MTI" />
1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,57 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 23.712,37 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 1,13 százalékkal 23.230 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,85 százalékkal 6.340 forintra erősödött.

A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, a vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom árfolyama emelkedett, a Mol és a Richter ára csökkent az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az alacsony forgalmat emelte ki, amit figyelmeztető jelnek nevezett. Különösen fontos az OTP-ben tapasztalt minimális forgalom. Ha a bankpapír nem üti át a 6.400 forintos szintet, akkor lefelé indul az árfolyama - vélekedett. Az amerikai munkaerőpiaci adatokra elsősorban a fejlett piacok reagáltak - mondta a bróker - hozzáfűzve, hogy a régió ebben lemaradt.

Izbéki Ottó, a BudaCash Brókerház üzletkötője is az amerikai munkaerőpiaci adatoknak tulajdonítja a piacok erősödését, amiből kicsit kivette részét a BÉT is. "Minket azonban elkerülnek a külföldi befektetők, ami a forgalomból jól látható" - fűzte hozzá. Talán a gyorsjelentések hoznak majd élénkülést. Az OTP megpróbálta felvenni a nemzetközi piacok emelkedő ütemét, ami valamennyire sikerült is. 

A BUX eséssel kezdte a napot és csak fél háromkor fordul nyereségbe, amelynek dinamikája azonban a nap végére csökkent és két vezető részvény árfolyama is negatívra fordult. Az amerikai munkaerőpiaci adatok délutáni közlésére reagálva a piac a kockázati étvágy emelkedésének jeleit mutatta és az részvénypiacok erősödtek. A Mol 265 forinttal, 1,13 százalékkal 23.230 forintra csökkent pénteken, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 115 forinttal, 1,85 százalékkal 6.340 forintra erősödött, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,18 százalékkal 559 forintra nőtt, forgalma 984,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 145 forinttal, 0,38 százalékkal 37.705 forintra esett, a részvények forgalma 960,5 millió forintot ért el. Szektortársa, az Egis 329,3 millió forintos forgalom mellett 165 forinttal, 0,83 százalékkal 19.735 forintra gyengült. A BUMIX 1.902,32 ponton zárt pénteken, ez 1,86 pontos, 0,10 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.


Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron >>

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG