1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban nagy többséggel megszavazta azt az állásfoglalást, amely szerint a 2014-2020-as költségvetési időszakra csak abban az esetben lehetne befagyasztani a 2013-as szinten az uniós költségvetést, ha egyes, már korábban előirányzott programokat törölnének.

A 468 szavazattal 134 ellenében, 54 tartózkodás mellett elfogadott dokumentumban a képviselők felhívást intéztek a befagyasztás mellett érvelő a tagállamokhoz: nyilatkozzanak arról, hogy mely uniós programokat vagy projekteket vetnék el. Az EP szerint ugyanis a már betervezett kiadások és kötelezettségvállalások legalább 5 százalékos költségvetési emelés szükségességét vonják maguk után.

"Véget kell vetnünk annak a rossz szokásnak, hogy politikailag elkötelezzük magunkat, majd a szükséges forrásokat nem biztosítjuk. Az uniós költségvetés csökkentése nem járható út azok számára, akik a versenyképes Európában hisznek" - mondta Salvador Garriga Polledo portugál néppárti előterjesztő a szavazás után.

Az EP-állásfoglalás értelmében a regionális politikára - tehát a kohéziós és strukturális alapokra -, valamint a mezőgazdasági politikára szánt költségeket a jelenlegi szinten kellene megtartani. Az EP azt is javasolja, hogy az Európai Bizottság kezelje külön, átmeneti kategóriaként azokat a térségeket, melyekben az egy főre jutó GDP az uniós átlag 75 százaléka és 90 százaléka között van. Az EP-képviselők az energetikai infrastruktúrafejlesztésre több pénzt fordítanának, míg az unió adminisztrációs költségeit szerintük le lehetne faragni - például azzal, ha az Európai Parlamentnek csak egy székhelye lenne.

Surján László magyar néppárti EP-képviselő az állásfoglalás megszavazása után kiadott közleményében hangsúlyozta: a néppárti frakciónak sikerült elérnie, hogy a jelentés a Magyarország számára fontos kohéziós és mezőgazdasági kiadásokat legalább a 2013-as szinten tartsa. Más frakciók, főként a liberálisok, a mezőgazdasági kiadások csökkentését javasolták - emlékeztetett.

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG