
A korábbi szabályozás arra tartalmazott listát, hogy mihez kell építési engedély. Az új - ehhez képest - három listát tartalmaz. Az első sorolja fel az engedélyköteles, a második a bejelentésköteles, míg a harmadik az engedély- és bejelentési kötelezettség nélküli építési tevékenységeket.
Zuhanás az építkezéseken: azért van még remény
Amíg 2007. végéig engedélyköteles például a kerti homokozó, a napkollektor, a 10 köbméteresnél kisebb fürdőmedence, a szobor (méret-megkötés nélkül), a síremlék, és az építmény homlokzatán elhelyezett szellőző szerelvénye, addig ezekből az új engedélyköteles listán egy sem jelenik meg. Felkerült viszont az épített kémény.
Bejelentés alapján (tehát nem engedéllyel) építhető 2008. első napjától - egyebek mellett - a hat méternél kisebb talapzat magasságú szobor, a kripta, a 100 négyzetméternél nagyobb üvegház, fóliasátor, a 30 köbméteresnél nagyobb állandó, és a 60 köbméteresnél nagyobb szétszedhető kerti fürdőmedence, és a 20 négyzetmétert maghaladó alapterületű lábon álló kerti tető.
Nem kell építési engedélyt kérni, és be sem kell jelenteni az építési hatóságnak - többek közt - a következőket: síremlék, kerítés, a talapzatával együtt 3 méternél alacsonyabb szobor, napkollektor, klíma szerelvényei, 100 négyzetméternél kisebb fóliasátor, közműpótló (például házi szennyvíztisztító), kerti tűzrakó, 20 négyzetméternél kisebb alapterületű lábon álló kerti tető.
Az egyéb szabályok közül kiemelendő, hogy a társasházon tervezett olyan építéshez, amely a közös tulajdonban lévő területet (is) érinti, a tulajdonostársak négyötödének a hozzájárulása szükséges. Lakásszövetkezetnél a tag tulajdonában álló lakáson végzendő építési munkához is kell a lakásszövetkezet hozzájáruló nyilatkozata.
Akarja tudni, mi az igazi luxus? Elmondjuk
Milliókat nyerhetünk az idei lakáseladással
Csak 30 millió felett kell súgni az APEH-nek
MTI