Épphogy 4%-ot jósolnak a világgazdaságnak
Az új előrejelzésben az IMF már figyelembe vette az amerikai elnök által bejelentett gazdaságélénkítő csomag várható hatását is: az IMF szerint ez akár 0,2-0,3 százalékpontot is hozzáadhat az idei amerikai GDP-növekedéshez.
Az IMF az euróövezet idei növekedési kilátását is visszavette, 1,6 százalékra a korábbi 2,1 százalékról, elsősorban azzal indokolva, hogy meggyengült az üzleti és a fogyasztói bizalom.
Kína esetében a növekedés az IMF szerint az idén várhatóan 1,4 százalékponttal marad el a tavalyi 11,4 százaléktól. A felzárkózó piacokról egészében megállapítja, hogy ezek ellenállónak mutatkoztak eddig a növekedést fékező tényezőkkel szemben, köszönhetően belső keresletük növekedésének és a mind fegyelmezettebb makrogazdasági politikájuknak.
A növekedést fenyegető kockázatok közül a megbolydult pénzpiacok hatását említi első helyen az IMF. Ez még jobban elgyengítheti a fejlett országokban a belső keresletet, és hatásai a felzárkózó piacokra is átgyűrűzhetnek. További kockázat a gyorsuló infláció - a fejlett és a felzárkózó piacokon egyaránt -, valamint a makacs egyensúlyi problémák.
Végezetül az IMF tanácsokat ad a központi bankoknak: őrizzék meg eddigi, a piacok likviditási igényeihez igazodó rugalmasságukat, és szükség esetén tegyenek közös lépéseket, miként teszi ezt december óta az amerikai Fed az EKB-val, a Bank of Englanddel, a svájci jegybankkal és másokkal együtt.
.A nemzeti keretek miatt terjed a válság?
A válság mellékhatásai senkit sem kímélnek
Felfordult a világ: ideje lenne észbe kapni
MTI