Érettségi: elkezdődtek az emelt szintű szóbelik
Az emelt szintű vizsgákat a vizsgaszervezésre kijelölt hét megyei kormányhivatal (KH) szervezi, míg a szóbeli tételeket az Oktatási Hivatal készíttette és - a hét megyei kormányhivatal közreműködésével - juttatta el a háromfős tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező KH bízta meg.
A diákok teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja a vizsgatárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján, egyéni értékelőlapon külön-külön értékeli, majd az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a vizsgázó teljesítményének minősítésére. A tantárgyi bizottság minden vizsgázóról egyéni osztályozóívet állít ki, és a vizsgaszervező KH megküldi az illetékes érettségi vizsgabizottságnak - olvasható a kormany.hu portálon. Az emelt szintű szóbelik után, június 14-től 28-ig tartják a középszintű szóbeli vizsgákat.
MTI
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




