És Parragh hogyan látja?
Az MKIK által készített elemzés szerint a minimálbér emelése havi 69 ezer forintra 70-75 milliárd forint összegű többletteherrel jár, a fejlesztési tartalékképzés 25 százalékos sávjának emelése 50 százalékra ugyanakkor 10 milliárdos nagyságrendű megtakarítást jelent - mondta Parragh László. Ebben a számításban nem szerepel a maximum 50 millió forint árbevétellel rendelkezők társasági adókulcsának 16 százalékról 10 százalékra való csökkentésből származó megtakarítás, mivel ennek a módosító javaslatnak a hatását még nem tudták végigszámolni - tette hozzá.
A vállalati szférát érintő költségvetési irányzatok számbavételéből kiderül, hogy jövőre 128,1 milliárd forinthoz férhetnek hozzá a vállalkozások az idei 117,5 milliárddal szemben - jelezte az elnök.
Úgy vélte, már 2008-ban meg kellene hirdetni egy 300-400 milliárd forint összegű gazdaságélénkítő programot, amely 2009-ben a vállalkozások rendelkezésére állna. Az MKIK elnöke szerint a program forrása részben a gazdaság kifehérítéséből származó többletbevétel, részben az Európai Uniótól érkező összegek lehetnek.
A gazdaság kifehéredése az MKIK számításai szerint 160-200 milliárd forint többletbevételt hozhat a költségvetésnek, ugyanakkor az ellenőrzés többletköltségei 15-20 milliárdot tesznek ki, s ehhez hozzá kell adni azoknak a napoknak a vállalati veszteségeit, amit az üzleti tevékenység helyett az ellenőrzések "kiszolgálására" fordítanak, ez 20-30 milliárd forintos nagyságrendű - közölte az elnök.
Az MKIK a jövő évi költségvetést a 2006. évi kiigazító lépések logikus folytatásának tartja, abban " semmi rendkívüli sincs", ugyanakkor örömmel nyugtázza, hogy a MKIK tiltakozásának is köszönhetően a kisadók összevonása elmaradt - jelentette ki Parragh László.
6 százalékos béremelésben gondolkodnak a cégek
A foglalkoztatással még meggyűlik a bajunk
Parragh: az adóbevétel eltűnik a nagykalapban (hanganyag)
MKIK: 116 milliárddal nagyobb adóbevétel várható
MTI