1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár a keddi kereskedés során jelentős gyengülést is mutatott, végül mégis hétfői árfolyamánál erősebb pozícióba került a forint délután fél ötre.

Ritkán tapasztalható szélsőséges ingadozások jellemezték a budapesti bankközi devizapiacot kedden - mondták el kereskedők. Reggel folytatódott a forint gyengülése, az eurót fél tíz körül 261,50 forinton jegyezték a hétfő délutáni 259,20/30 forint után; az árfolyam napi maximumát 261,75/80 forinton érte el. Ezt követően az euró árfolyama korrigált 260 forint alá.

Ekkor jelentette be az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 75 bázispontos kamatcsökkentését, amire az árfolyam csaknem 258 forintig jutott, de a hatás csak ideiglenes volt, alig negyed óra elteltével ismét gyengülni kezdett. Délután három óra után ismét 259,40/50 forint körül volt az euró árfolyama. Ám a New York-i tőzsdék nyitását követően az irányzat ismét a forintnak kedvezett, így délután fél ötkor már 257,50 forintos euróról számoltak be a kereskedők.

A forint így 8,80 százalékra került az MNB beavatkozási sávjának közepétől - annak erős oldalán, összességében 0,62 bázisponttal erősödött; aligha feledhető azonban, hogy a nap során 7,29 százalék is volt ez a távolság.

A forint zárásra a dollárral szemben is erősödött. Az amerikai devizát hétfő délután 178,90/179,00 forinton jegyezték, reggel 181,70 forint volt az árfolyama, napi maximuma megközelítette a 182 forintot, ám záráskor 176,70/80 forinton állt.

A bankközi forintpiacon nem volt érzékelhető a turbulencia, hiszen itt a likviditási helyzet a meghatározó, és az jelenleg nem jelent problémát - mondták kereskedők. Az MNB kéthetes aukcióján jelentősen nőtt a forgalomban lévő kötvények értéke: 560,83 milliárd forintról 751,83 milliárd forintra, mivel a lejáró 362,74 milliárd forint értékű kötvény helyébe a múlt heti 198,08 milliárd forintos jegyzést követően 553,75 milliárd forint értékű kötvény lépett. A jellemző O/N kamatszint jelenleg megegyezik az MNB alapkamatával, 7,50 százalék.

A kereskedők beszámolója szerint hatalmas ívet írtak le kedden az állampapírpiaci hozamok: reggel mintegy 8-9 bázisponttal jártak magasabban, mint hétfőn délután, innen fokozatosan küzdötték vissza magukat a keddi szintre, majd a Fed bejelentését követően tovább csökkentek, délutánra már 4-5 bázispontra az előző nap szinttől. Mindez visszafogott, óvatos forgalom mellett. A kereskedők megítélése szerint a befektetők igyekezték nem túlreagálni a történteket, miközben feszülten figyelték a nemzetközi piacok alakulását.

Legfrissebb devizaárfolyamok

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG