A Budapesti Temetkezési Intézet mindent megtesz azért, hogy a látogatók zavartalanul megemlékezhessenek elhunyt szeretteikről a főváros tizennégy temetőjében mindenszentek és halottak napján - közölte az intézmény vezérigazgatója
A temetők október 27-étől november 4-éig 7 órától 20 óráig tartanak nyitva, a temetőirodákban pedig október 29-étől november 2-áig ügyeletet tartanak a temetőlátogatók tájékoztatására 7.30 és 17.00 között - áll a Simóka Kálmánné által jegyzett sajtóközleményben.
A tájékoztatás szól arról is, hogy időkorlátozás nélkül hajthat a temetőkbe az a gépjármű, amelyik EU-s mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatót szállít, ha ezt a temetői gyalogosforgalom megengedi. A Fiumei úti Sírkert és az Újköztemető kivételével mások számára viszont november 1-jén és 2-án a temetőkben tilos lesz a gépkocsiforgalom.
Az Újköztemetőben október 31-én 16.00-20.00 óráig, november 1-jén és 2-án egész nap díjmentes lesz a gépkocsibehajtás. A közlemény arról is tájékoztat, hogy az Újköztemetőben október 27-től november 2-ig ingyenesen igénybe vehető mikrobuszok segítik a közlekedést.
A temetkezési intézet közleménye szerint az Újköztemető 53-as "szóró" parcellájában tartják a központi kegyeleti megemlékezést október 31-én 17.00 órakor. Mindenszentek napján hasonló rendezvényt tartanak még többek között a Farkasréti temetőben, a Fiumei úti Sírkertben, az Angeli úti temetőben, a rákospalotai temetőben, a pestszentlőrinci temetőben és a kispesti temetőben is.
Több mint 20 ezer polgárőr teljesít egyébként szolgálatot országszerte a temetőknél a halottak napjával összefüggésben - közölte az Országos Polgárőr Szövetség. A polgárőrök a szolgálatok során fokozottan ellenőrzik a temetőket és közvetlen környezetüket, segítenek a forgalom zökkenőmentességének biztosításában.
"Szomorú tény, de e szolgálatokra már évek óta szükség van, nemcsak azért, hogy a közlekedést elősegítsük, hanem azért, hogy a kegyelet napjai nyugalomban és békességben teljenek el. Ott vagyunk, hogy a szeretteink virágai a helyükön maradjanak, a mécseseket legfeljebb a szél fújja el" - olvasható a polgárőr szövetség közleményében.
Ünneprontás a köbön: elbaltázott hosszú hétvégék
MTI