.jpg)
A liberális ügyvivő azt mondta, a szocialisták a törvényjavaslathoz benyújtandó mintegy 50-60 módosító indítványáról egy munkacsoport keretében fognak tárgyalni. Horn Gábor kiemelte: az MSZP és az SZDSZ is a legfontosabb kérdésnek tartja az egészségügyi ágazat átalakítását, és a reform mindkét párt közös érdeke.
Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy nagyobb kérdésekben nem látják a visszavonulás esélyét, hiszen a tárca a koalíciós megállapodásnak megfelelő törvényjavaslatot készített elő. "A nagy kérdések rögzítettek, azt a koalíció megtárgyalta" - fűzte hozzá Horváth Ágnes.
A szakminiszter kitért a jövő évi büdzséhez a költségvetési bizottság által benyújtott, a gyógyszer-gazdaságossági törvényt érintő módosító indítványra, amely azt javasolja, hogy a gyógyszereknél a fix összegű támogatás felülvizsgálatára (az úgynevezett fixesítésre) az évenkénti négy alkalom helyett csak kétszer kerüljön sor. Horváth Ágnes szerint ez a módosító indítvány azt jelenti, hogy a betegek fizessenek többet, ami - mint megjegyezte - elfogadhatatlan.
Horn Gábor közölte: a vasárnapi informális koalíciós egyeztetésen nemcsak az egészségbiztosítási reform, hanem a vasúti szárnyvonalak, a villamosenergia-piac és az adórendszer ügye is napirenden volt, de ezekről a kérdésekről "általában" beszélgettek.
Az MSZP-frakció által az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz benyújtandó módosító indítványok nem feszítik szét a reform koalíciós megállapodásban rögzített kereteit - mondta Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke.
Nagyon sok pontosító, a jogalkalmazást segítő, illetve szakmai javaslat van - közölte a politikus. Hozzátette: az MSZP-frakció még nem nyújtotta be módosító indítványait, arra kedd estig van lehetősége a képviselőknek. Kökény Mihály szerint a módosító indítványok jelentős részével nincs és nem is lesz vitája a koalíciós partnernek, sőt, hasonlókon gondolkozik az SZDSZ is.
A Fidesz nem nyújt be módosító indítványt az egészségbiztosítás átalakításáról szóló liberális törvényjavaslathoz, ehelyett alternatív javaslatot terjesztett elő a nemzeti egészségbiztosításról - jelentette be Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa.
Mikola István hangsúlyozta: a Fidesz nem lesz partner a társadalombiztosítás felmondását jelentő átalakításban, ezért egyetlen módosító indítványt sem nyújtanak be. Kérdésre válaszolva hozzátette: a szocialista módosítókat sem szavazzák meg.
Mint elhangzott, a Fidesz hétfőn alternatív javaslatot nyújtott be, amely az egészségbiztosítás nemzeti intézménnyé fejlesztéséről szól. Mikola István szerint az egészségbiztosítás átalakítása már régen nem a szakmáról szól, az ügy hatalmi kérdéssé vált.
Gyurcsány már látja az alagút végét
Megdöglött a Pannon Puma: 1 százalékos GDP-bővülés
55 milliárd az egészségügybe: indul az osztás (hanganyag)
Egészségpénztárak a több biztosítós rendszerben (hanganyag)
Horváth Ágnes az egészség-biztosítási rendszerről
MTI