1p
Nem hisz az idei magyar hiánycél teljesülésében az Európai Bizottság, mely pénteken adja ki a tagországokra vonatkozó prognózisait
Nem hisz az idei magyar hiánycél teljesülésében az Európai Bizottság, mely pénteken adja ki a tagországokra vonatkozó prognózisait.

Az Európai Bizottság pénteken hozza nyilvánosságra a tagállamokkal kapcsolatos gazdasági előrejelzéseit. A BruxInfo értesülései szerint az EB szerint nem tartható a jövő évi magyar hiánycél. A kormány a Széll Kálmán Terven alapuló konvergenciaprogramban jövőre 2,5%-os hiányt vár a GDP arányában, míg 2013-ra már 2,2%. A bizottság a konvergeciaprogram áttanulmányozása után nem tartja elérhetőnek a magyar célkitűzést, szerintük a hiány 3% felett lesz majd.

Amióta Magyarország EU-tag még soha nem sikerült 3% alá vinni az éves hiányt - bár az MNB kamatdöntő ülése előtti elemzői vélemények szerint tarthatóak lesznek a magyar vállalások. A tavalyi hiánycélt sem sikerült Magyarországnak elérni, bár annak teljesülését a miniszterelnök már január elején bejelentette. Az akkori indoklás szerint az önkormányzati szektor hiánya okozott meglepetést, az új önkormányzati törvény valószínűleg sokkal szigorúbban ellenőrzi majd azok gazdálkodását. 
Brüsszel a Széll Kálmán Tervben leírt vállalásokban nem bízik, hasonlóan néhány elemzői kommentárhoz az EB-ben is úgy gondolják, hogy néhány fájdalmas intézkedés meghozatalának igenis nagy a kockázata, félő, hogy a kormány nem meri majd megtenni a szükséges lépéseket. A kormánypártok megcsappant népszerűségének nem biztos, hogy jót tenne egy nagyobb kiigazító csomag, de az is kellemetlen lehet, ha ismételten nem sikerül tartani a hiánycélt. Az EB továbbra is egyetért a konvergenciatervben vállaltakkal, helyesnek tartja a magyar gazdaságpolitika irányát - hasonlóan az elemző konszenzushoz.

Brüsszel másik kifogásolnivalója, hogy ha teljesül is az idei hiánycél, az csak egyszeri intézkedéseknek lesz majd köszönhető, márpedig az EB azt szeretné, ha az államháztartás fenntartható módon és hosszú távon egyensúlyba kerülne - vagyis mélyebb, szerkezeti reformokra van szükség.

A Bizottság valószínűleg több konkrétumot is vár a magyar kormánytól. Az NGM két hónap csúszással publikálta csak a Nemzeti Reformprogramot, mely tulajdonképpen a Széll Kálmán Terv angol fordítása. Konkrétumoktól ez sem hemzseg, mint ahogy a Széll Kálmán Terv pontjaihoz kapcsolódó törvények kidolgozása is akadozik a minisztériumban, de erről a dokumentumról majd csak a nyáron nyilatkozik Brüsszel.

Privátbankár - Zsiborás Gergő

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG