A magánbefektetők közreműködésének módozatait valamint a görög államadósságok átütemezésének elutasítását tartalmazza az a megállapodás, amelyet csütörtökre virradó éjszaka ért el Berlinben Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök, valamint Jean-Claude Trichet, az Európai Központi bank elnöke.
Sarkozy tegnap telefonon beszélt a német kancellárral majd sietve Berlinbe utazott egy munkavacsorára. Meglepetés, hogy az EKB elnöke is megjelent a nem hivatalos mini csúcstalálkozón. Az EKB és a német-francia tandem eddig nem értett egyet a görög válság megoldásának módjáról.
Az ARD német közszolgálati televízió delegációkörökből származó értesülése szerint az euróövezeti csúcsértekezletet alig néhány órával megelőző egyezség létrejöttét jelentős mértékben előmozdította Trichet váratlan részvétele. Az Európai Központi Bank elnöke szerda késő este érkezett Berlinbe és részt vett a kancellári hivatalban éjfélig tartó találkozón.
Az ARD televízió szerint Merkel és Sarkozy az éjszaka folyamán több euróöevezeti tagország vezetőjével is telefonbeszélgetést folytatott. A piacok a délután kezdődő brüsszeli euróövezeti csúcsra várnak, ha sikerül megoldást találni Athén problémáira, akkor egy időre biztos, hogy lélegzethez juthatnának az európai gazdaságok.
MTI, Privátbankár
Váratlan egyezség lett egy tegnapi telefonbeszélgetésből: Trichet, Angela Merkel és Sarkozy megállapodásra jutott a görögök megmentése kapcsán
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




