ÉVOSZ: lejtmenet van, de több a készház
Fazekas Péter, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó tisztségviselő egy nemrég készült uniós tanulmányra hivatkozva elmondta: egy téglaház elkészítéséhez, majd bontása után az újrahasznosításához 117-szer több energia szükséges, mint egy készházéhoz.
Ez a tanulmány már annak a lobbizásnak az eredménye, amelyet az Európai Készházépítők Szövetsége folytat Brüsszelben - a szövetségnek tagja a magyar szakmai tagozat is. Az eseményen közölték: az európai szövetség több téma közös kutatását szorgalmazta, és ehhez sikerült témánként több százezer euró uniós támogatást szerezni. Ilyen téma az épületszerkezet fokozott légzárása, amely kapcsán európai szabványt is kialakíthatnak.
A legnagyobb kutatási téma a könnyűszerkezetes épületeknél a lábazati csomópontok védelme. Németországban ezt szabvány rendezi: a terasznak 16 centiméterrel alacsonyabban kell lennie, mint a nappali szoba padlójának, így az épület fa-szerkezetéhez nem fér hozzá a víz. A vásárlók viszont egy szintbe akarják hozni a teraszt és a szobát - ezt a problémát kell megoldani közös erőfeszítéssel.
Építőipar: bírságolják a műszaki trükközést
Egy jó lakás, jó helyen továbbra is eladható
Már nem jó biznisz fürdővárosban lakást venni
Borzalmasan teljesített az építőipar
Csődmentes Magyarország
MTI