Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!
Együttműködési megállapodást kötött az APEH és a Rendőrtiszti Főiskola. A főiskola hallgatói már korábban is segítették az adóhatóság tevékenységét
Együttműködési megállapodást kötött az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Rendőrtiszti Főiskola, az erről szóló megállapodást ma írta alá Szikora János, az APEH elnöke és Sárkány István, a főiskola rektora
A Rendőrtiszti Főiskola az együttműködés keretében vállalja, hogy az adórevizorokat büntetőjogi, kriminalisztikai, tárgyalástechnikai képzéssel segíti. Büntetőjogi ismeretekkel felvértezve a revizorok könnyebben észrevesznek más bűncselekményeket is, ugyanis nem csak adócsalással, hanem például pénzmosással is találkoznak.
Szikora elmondta: az adóellenőrzések során gyakran találkoznak olyan esetekkel, amikor bűncselekmény gyanúja merülhet fel.
A főiskola hallgatói már a nyáron is segítették az APEH tevékenységét, munkaszerződés alapján főleg a nyugta- és számlaadás ellenőrzésében, operatív akciókban vettek részt, ahol ismereteiket nagyon jól tudták hasznosítani - mondta az APEH elnöke. Munkájukra a jövőben is számít az adóhatóság.
Az APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága (KAIG) a nyáron a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI) kötött együttműködési megállapodást. A két szervezet egyaránt országos kiemelt ügyekkel, határon átnyúló adó- és bűnügyekkel foglalkozik, együttműködésük különösen a bűnszövetkezetek anyagi hátterének gyengítése, a pénzmosás megelőzése terén hozhat eredményeket. Az adóhatóság szorosan együttműködik a Vám- és Pénzügyőrséggel is.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár