Fed-elnök: aggasztó, hogy a lakosság félelmei milyen gyorsan változnak
Aggasztó a lakosság inflációs várakozásainak volatilitása és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek lépéseket kell tennie hitelességének növelésére, hogy képes az árstabilitás fenntartására - mondta a Philadelphiai Federal Reserve Bank elnöke, az amerikai kamatdöntő testület, Nyíltpiaci Bizottság (OMC) tagja Charles Plosser egy hétfői helsinki konferencián tartott beszédben.
A szakember úgy fogalmazott: figyelemreméltó, hogy csupán egy év leforgása alatt az amerikai közvélemény figyelmének középpontjába a hosszan elhúzódó deflációtól való félelem helyett a monetáris politika, illetve a magasabb nyersanyag- és energiaárak hatására kialakuló inflációs aggodalmak kerültek. Aggasztó, hogy a lakosság félelmei milyen gyorsan változnak és ez azt tükrözi, hogy kevesebb a Fed árstabilizáló képességeibe vetett hit, mint ami kívánatos volna - tette hozzá.
Elemzők szerint Plosser egyike azoknak a monetáris tanács-tagoknak, akik elégedetlenek a Fed jelenlegi monetáris politikájával. Sokan úgy vélik, hogy az OMC tagjai közül leginkább a philadelphiai Fed kormányzója áll ki a monetáris politika szigorítása mellett.
Plosser hétfői beszédében a jegybanki politika normalizálása mellett állt ki és olyan pályát vázolt fel, amellyel jelentősebb károk okozása nélkül térhet vissza a Fed korábbi, "normális" gyakorlatához. A közgazdász elmondta: először vissza kell állítani az egynapos finanszírozási kamatlábak szerepét, mint a monetáris politika elsődleges eszközét. Utána valószínűleg ezer milliárd dollár alá kell csökkenteni a Fed mérlegfőösszegét annak érdekében, hogy az egynapos kamat a tartalékokra fizetett kamat fölé emelkedjen. Végül át kell alakítani a jegybank mérlegének szerkezetét, hogy elsősorban rövid lejáratú kincstárjegyek maradjanak benne.
A jegybanki kormányzó beszédében elmondta: egy explicit inflációs cél segítene az elmúlt négy év rendkívüli politikájának kivezetését. "Ez hozzájárulna, hogy az inflációs várakozások megfelelően rögzítettek maradjanak" - fogalmazott Plosser.
A Fed decemberben döntött az úgynevezett mennyiségi enyhítési program második körének végrehajtásáról, amelynek kereteiben 600 milliárd dollár értékben vásárolt értékpapírokat annak érdekében hogy biztosítsa a piac megfelelő likviditását.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




