A Dow Jones Newswires/CNBC által megkérdezett 21 elsődleges forgalmazó véleményének az átlaga szerint a FOMC szeptemberi ülésén az irányadó kamat 25 bázisponttal 5,00 százalékra mérséklődik, majd októberben 4,75 százalékra, az év végére 4,50 százaléka hanyatlik.
A 21 elsődleges forgalmazó közül csak a Cantor Fitzgerald számít arra, hogy a szeptemberi ülésen a FOMC szinten tartja az irányadó kamatot.
A FOMC, amikor a legutóbbi, augusztusi ülésén nem változtatott a kamaton, még azt közölte, hogy az infláció jelenti legnagyobb gondot. Alig telt el azonban néhány nap, a hitelpiac válsága miatt csökkentették a diszkontrátát, és az ezt indokoló közleményben leszögezték, hogy jelentősen megnőttek a gazdaságnövekedés csökkenésének a kockázatai.
Az előző, augusztus 20-án készült felmérésben az elsődleges forgalmazók szeptemberi és decemberi kamatcsökkentést vártak, mindegyik esetben 25 bázispontút.
Az ezt megelőző, augusztus 3-ikai felmérésben az elsődleges forgalmazók 5,25 százalékos év végi kamatszintet jósoltak, azaz változatlant a jelenlegihez képest.
Augusztus 20-ika óta a bankok kétharmada változtatott véleményén a kamatalakulással kapcsolatban és miközben a Credit Suisse, a Deutsche Bank és a Barclays Capatal korábban változatlan kamatszintet várt az év végére, ma már mindhárman három kamatcsökkentést jósolnak 2007 végére. A megkérdezett bankok véleményének az átlaga szerint 2008 június végéig 4,50 százalékon marad a kamatszint.
Az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) utolsó kamatcsökkentése 2003. június 25-én volt, negyed százalékponttal 1,00 százalékra, 1958 óta a legalacsonyabbra. 2004 júniusig az alapkamat változatlan maradt; 2004 júniusa és 2006 júniusa között a Fed 17 alkalommal emelt kamatot, rendre negyed százalékponttal. 2006 augusztusában a célkamat 5,25 százalék maradt, ami azóta sem változott.
Baljós árnyak, remegő kezek - kísért 1987 réme
Hónapokba is telhet, amíg megnyugszik a piac
Az EKB nem nyúlt a kamathoz
Fed-döntés: fülük botját sem mozdították a piacok
MTI
A Wall Street vezető bankjai felülbírálták eddigi várakozásukat és úgy vélik, az idei év végéig az amerikai jegybank háromszor csökkenti az irányadó kamatot
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.


