
Az S-300-as rendszer rakétái akár 150 kilométeres távolságból is képesek megsemmisíteni 27 kilométer magasságban tartózkodó, pilóta vezette vagy pilóta nélküli repülőgépeket, ballisztikus rakétákat. Orosz katonai tisztségviselők azzal büszkélkednek, hogy a rendszer képességei jobbak az amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszer tulajdonságainál.
Az iráni sajtó azt állította, hogy az S-300-as rendszer jelentős károkat tud okozni az amerikai vagy az izraeli erőknek, ha megtámadnák Iránt.
Mosztafa Mohammad Nadzsar iráni védelmi miniszter még szerdán közölte: "Oroszország egy már régebben megkötött szerződés alapján szállítja az S-300-as légvédelmi rendszert Iránnak. A szállítás időpontját később jelentjük be". A washingtoni Fehér Ház szóvivője erre reagálva másnap kijelentette: az Egyesült Államokat aggasztja a szállításról szóló bejelentés és általában az a kilátás, hogy Oroszország ilyen fegyvereket szállíthat Iránnak.
Iránnak mégsem kell atombomba?
Budapesten tárgyalnak a rakétapajzsról
Érvényes az építési engedély a Tubesre
Kivinni gázt Oroszországból, csak úgy? Ugyan!
MTI