Félmillióan éltek tavaly a turizmusból
A sajtótájékoztatón Dr. Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkára elmondta, hogy 2007-ben nőtt a hazánkba látogató külföldi vendégek, és a vendégéjszakák száma. A statisztikák szerint a tavalyi évben hazánkban 500 ezer ember élt a turizmusból.
Ez a növekedés adhat okot annak is, hogy a komplex turisztikai fejlesztést és a szálláshelyek fejlesztését szolgáló pályázati kiírásokra a régióban a vártnál is nagyobb érdeklődés volt - olvasható a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. sajtóközleményében.
Az idei év a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program előkészületeivel zajlik, – tájékoztatott Sárdi Árpád, a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke – melynek keretében tervezett felvezető rendezvények szintén növelik a régió turisztikai vonzerejét - írja közleményében a DDRFÜ.
Budapest elmegy a saját adottságai mellett
Konferenciában még mindig jók vagyunk
Két napozás között múzeumba mehetünk
15 százalékkal több a vendég