.jpg)
Lehet, hogy én immúnis vagyok, de nem zavarnak a gépek, érdekes mód a féléves kisbabám sem ébred fel tőlük, láthatóan úgy érzékeli, mint az élet és a világ normális velejáróját. Ellentétben a különféle más kerületek lakóival és vezetőivel, ahol pedig a gépek már magasabban repülnek, az Index friss összeállítása legalábbis erről tanúskodik.
De amiről keveset beszélnek: lehet bármiképp alakítani az útvonalakat, Budapestnek valamelyik része mindenképp a felszálló gépek alatt lesz, mert Ferihegy a várostól délkeletre fekszik, az uralkodó szélirány pedig északnyugati, és a felszállást széllel szemben kell végrehajtani. Vagyis északnyugat, tehát a város felé. Ha megváltozik a szélirány, akkor a pálya megközelítése kell, hogy valahol a város felett történjen.
Lehetne magát a repteret, vagy legalább a forgalom egy részét áthelyezni? Van ugyan a városközponttól távolabb egy szép nagy, príma pálya, Tököl, de nincs hozzá szükséges infrastruktúra, a fapadosok sem mehetnek át ide, cargobázist sem lehet kialakítani további beruházások nélkül.
És ez a reptér is alaposan körbeépült. Amikor szovjet vadászgépek és teherszállítók dübörögtek itt, nemigen lehetett hallani zajterhelésről, de ma már a sportgépek motorja is sokakat zavar. Van még reptér és vannak fejlesztési elképzelések Csákváron, Börgöndön, Kalocsán, Kiskunlacházán, de valahogy semmi nem indult be igazán, ha be is indult, még nem tart sehol.
Vagy ha tartana valahol, beindult a lakossági tiltakozás is. Ha valaki idejében észbe kap, valamikor a nyolcvanas évek vége felé, még ki lehetett volna találni egy jó helyet egy vadonatúj légikikötőnek valahol a semmi közepén, vagy ötven-hatvan kilométerre a várostól. De aki látott volna üzletet a fejlesztésben, az vagy nem rendelkezett tőkével, vagy túl későinek ítélte a túl nagy befektetés megtérülését, netán a megjósolható bonyodalmak vették el a kedvét.
Egy új nagy közforgalmi reptér fejleszti a környezetét, vonzza az egyéb létesítményeket, és persze kell a hely, ahol a leendő létesítmények dolgozói élnek majd. De ha a leendő reptér húsz kilométeres körzetében jóelőre nem tiltják meg lakóövezet létesítését, és megkezdődnek az építkezések, akkor mit tesz isten, hamarosan lesznek lakók, akik akkor is panaszkodnak, hogy zaj van a reptér miatt, ha a reptér ad élet- és munkalehetőséget nekik.
Márványi Péter jegyzete
Korábbi jegyzetek:
Repülő hálószoba
Hostess-kampány: kezdésnek egy átverés
Bikiniben napozni nagyon veszélyes!
Szívesen kikezdene egy hostesszel?