Ferrari csokiból
A kocsit rövidesen a Nápoly melletti Sorrentóba szállítják, ahol a Ferrari-tulajdonosok klubjában szolgálják majd fel egy partin.
Luigi Liberti, a Scuderia Ferrari Club Napoli elnöke elmondta: egy héten át kiállítják a csokikocsit, majd kalapáccsal összetörik és felszolgálják a vendégeknek: néhány harapásnyit egy különleges zacskóban haza is vihetnek belőle.
A 12 ezer fontos autót (mintegy 4,2 millió forint) a F2008 után mintázták, és piros, ehető réteggel vonták be - adta hírül a Ananova internetes hírportál.
Liberti elmondta még, hogy az elképzelést először csak viccnek szánták, de az Olasz Cukrászklub komolyan belelkesedett, és életnagyságúra sikeredett a modell. A csokoládé öntését 2007-ben kezdték meg, egy kisméretű F2008 modelljét utánozva, ezután vágtak neki az életnagyságú modellnek speciálisan e célból hozatva az alapanyagot Belgiumból - tette hozzá az elnök.
Csak az számít, hogy elvigyük az autót
Lenullázták a McLarent
Betiltanák a gyors autókat Európában
MTI