Fidesz: A nyugdíjasok válságéve lesz 2008
Mint mondta, a 2008-as költségvetésben a nyugdíjakra 2677 milliárd forint van, ami valóban több mint a tavalyi, de ez nem fedezi a nyugdíjasokat érintő inflációt, ami jövőre elérheti a 12-13 százalékot.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az új nyugdíjszámítási módszer bevezetésével nyolc százalékkal csökken a január 1-jétől nyugdíjba menők járadéka, ami miatt arra is számítani kell, hogy aki teheti, az idén elmegy nyugdíjba, növelve a nyugdíjasok 3 milliós rétegét.
Hozzátette: emellett a kormány a dolgozni akaró nyugdíjasokat is sújtja, hiszen ha a éves jövedelmük eléri a minimálbér 12-szeresét, akkor megvonják a nyugdíjukat. Ezt mi nem tarjuk valódi nyugdíjreformnak, ez egy toldozgató-foldozgató megoldás, amiben nincs rendszerszemlélet, nincs tartósan követhető hatásvizsgálatokra támaszkodó előretervezés - mondta Iván László.
Kormányígéret 760 ezer nyugdíjasnak
Nyugdíjas hozamok: ami az átlag mögött van
Emelt szintű családi pótlékot adna az SZDSZ
MTI